Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

190 éve halt meg a gőzhajó feltalálója

2005. február 24. 13:01

Robert Fulton a gőzhajó megtervezése mellett egy tengeralattjáró megalkotásán is dolgozott.

<

1787-ben Londonba utazott, ahol megismerkedett a hajók újfajta meghajtásaival: a gőzszivattyúval kifecskendezett vízsugaras és a lapátkerekes megoldásokkal. Kísérletekbe kezdett, s arra következtetett, hogy hatékonyabb lenne, ha több forgó lapátot szerelne a hajótatra. 1797-ben Párizsban felvetette egy tengeralattjáró ötletét, de a franciák nem fogadták el a javaslatot. Ekkor saját költségén épített egyet, amelyet ki is próbáltak a Szajnán, majd a kormány jóváhagyásával megtámadott két angol hajót, ám azok gyorsabbak voltak nála, s elmenekültek.

 

1801-ben Livingston párizsi amerikai követtel - akinek gőzhajó-monopóliuma volt New York állam területén - 20 méter hosszú, oldalsó lapátkerekű gőzhajót építettek a Szajnán. 1806-ban hazatért Amerikába, s New Yorkban bekapcsolódott a Párizsban tervezett gőzhajó építésébe. Az első használható lapátkerekes gőzhajó, a Clermont hossza 45,7 méter, az egyhengeres gőzgép teljesítménye 20 lóerő volt, s két lapátkereket hajtott. Első, 240 km-es útját a Hudson folyón, New York és Albany között 32 óra alatt tette meg 1807-ben, s még abban az évben megkezdte az üzletszerű hajózást. Következő hajója Pittsburghban épült az Ohión, és New Orleans környékén működött. Több hajója is épült itt, de a Mississippin és az Ohión át Pittsburghig egyik sem jutott fel.

 

1810-ben már három hajója járt a Hudsonon, s gőzhajók működtek a kompátkelőhelyeken a nagyvárosokban. Ő tervezte 1812-ben az első hadigőzöst is, a New York-i kikötő védelmére, az angolok ellen. Ennek újszerű megoldása volt a kettős hajótest, közöttük elhelyezett lapátkerékkel. 

 

(MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

190 éve halt meg a gőzhajó feltalálója

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra