Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

115 éve hunyt el gróf Andrássy Gyula

2005. február 18. 13:26

A politikus a kiegyezés első miniszterelnöke, majd pedig közös külügyminiszter volt.

<

Eleinte Széchenyi híve volt, majd Kossuthoz csatlakozott. 1848-ban Zemplén vármegye főispánja, 1849-ben honvéd őrnagy, majd a debreceni kormány konstantinápolyi követe lett. Világos után Párizsban és Londonban élt. 1851-ben távollétében halálra ítélték, és in effigie - jelképesen - felakasztották. 1858-ban amnesztiát kapott, hazatért és Deák köréhez állt. Igen sokat tett a kiegyezés létrejöttéért.

 

1867-1871 között miniszterelnökként és honvédelmi miniszterként jelentős szerepet játszott a dualista rendszer megszervezésében. 1871-79 között a Monarchia külügyminisztere volt. Politikai tevékenységének csúcsát az 1878-as berlini kongresszuson érte el, amikor sikerült felhatalmazást szereznie a Monarchia számára Bosznia és Hercegovina megszállására. Ő kötötte Németországgal a kettős szövetségi szerződést is, mely Franciaország külpolitikai elszigetelésére irányult.

 

Politikáját azonban heves támadások is érték, emiatt 1879. október 8-án lemondott hivataláról. 1888-ban az MTA tiszteletbeli tagjává választották. 

 

(MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

115 éve hunyt el gróf Andrássy Gyula

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra