Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Közös történelemkönyvet írtak a kelet-ázsiai országok

2005. február 10. 12:32

A Dél-Korea, Kína és Japán közreműködésével megírt könyv májusban kerül majd a boltokba, és valószínűleg komoly helyi és nemzetközi visszhangot kap majd.

<

A Korea Times beszámolója szerint kínai, japán és dél-koreai tudósok, tanárok és történészek vettek részt az új könyv megírásában. A történelemkönyv múlt pénteken Tokióban tartott bemutatóján a három nemzet képviselői a könyvet `Modern kelet-ázsiai történelem` címmel ajánlották felhasználásra. A közös testület 2002-ben kezdett dolgozni a könyvön, és azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a három nemzet sérelmeit félretéve, és a jelenleg is kiújuló problémákat megelőzendő minden kérdést több szempontból vizsgálják meg, majd megpróbálják ezeket megérteni, magyarázatot keresni rájuk, és a kritikák helyett elfogadni és feldolgozni ami történt.

 

A kelet-ázsiai holokauszt:
koreai népírtás, 1945

"Ez az első alkalom, hogy a három nemzet közösen értékeli a történelmét. Ezért ez nem egyfajta egyoldalú nacionalista nézőpont, hanem a jövőbeli együttműködés reményében a történelmet mindegyik fél szemszögéből vizsgálja, és egyben mindenki véleményét tiszteletben tartja" mondta el a bizottság a sajtótájékoztatón. A projekt ténylegesen 2002. márciusában öltött testet, amikor a Nankingban tartott kelet-ázsiai békefórumon Kína nehezményezte, hogy mennyire szélsőségesek, és torzítóak a japán tankönyvek. Ezután körülbelül 200 kínai, dél-koreai és japán tanár és kutató működött együtt, és a téma keretén belül több otthoni és nemzetközi konferenciát is tartottal a kérdésben.

 

A történelemkönyv a térség 18-20. századi eseményeit mutatja be, amikor az északkelet-ázsiai térség számos birodalom - például a Japán császárság- felemelkedésének és bukásának lehetett szemtanúja. Külön fejezetben foglalkoznak majd a második világháború térségre gyakorolt hatásával is. A mostanáig csak egymás ellen hangoló tankönyvekkel ellentétben a könyv szerzői szeretnék, ha a diákok a különböző országok történetíróinak véleményét is megismerve kísérletet tennének arra, hogy megértsék a környező nemzetek problémáit.

 

"Komoly viták voltak a bizottságban a történészek között, ám végül abban állapodtunk meg, hogy kizárólag a tényeket mutatjuk be" közölte a bizottság. "Az új történelemkönyv 2005-ös megjelenésével egyrészt Koreát diplomáciai jogaitól megfosztó ulsai egyezmény 100 évfordulójára, másrészt pedig a japán uralom alóli felszabadulás 60. évfordulójára emlékezünk, mely egyébként az északkelet-ázsiai térség felemelkedésének kezdete is volt" mondta el a tájékoztatón Yang Mi-Kang, a szöuli történelemtanárok szervezetének vezetője.

 

Emlékezetes lehet, hogy Japánban a tavalyi év során többször is követelték, hogy kerüljenek végre hivatalosan is forgalomba azok a tankönyvek, melyek a szigetország 20. század folyamán folytatott kolonialista politikáját igazolják.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Közös történelemkönyvet írtak a kelet-ázsiai országok

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra