Zsigmond IX. Bonifácnak, a Rómában élő pápának volt a híve. Viszonyuk azonban az 1400-as évek elején végzetesen megromlott. A Zsigmond elleni felkelés idején ugyanis a pápa az ellenjelöltet, László nápolyi királyt támogatta, és felszólította a főpapokat a Zsigmondtól való elpártolásra. A mozgalom felszámolása után került sor a pápaság és a magyar állam viszonyának szabályozására. Zsigmond 1404. április 6-án kibocsátott rendelete értelmében, az ún. bullások királyi hozzájárulás nélkül nem nyerhettek magyarországi javadalmat. Bullásoknak nevezték azon méltóságok viselőit, akiket a keresztény Európa bármelyik pontján megüresedő jelentősebb egyházi méltóságba a pápai udvar nevezett ki, és akik erről fémpecséttel, bullával ellátott oklevelet kaptak. Zsigmond a megüresedő egyházi tisztségek betöltésének jogát is magának tartotta fenn. Ugyanakkor megtiltotta a magyarországi papságnak, hogy a peres ügyekben Rómából vagy a pápai bíróságtól származó ítéletleveleket királyi engedély nélkül kihirdessék. ŹA magyar királyok főkegyúri jogát 1417-ben, a konstanzi zsinaton a bíborosi kollégium is megerősítette, és ez évszázadokon át az uralkodók egyik sarkalatos joga maradt.