Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Tutankhamon vörösbort ivott

2004. március 29. 10:00

Egy új, spanyol kutatók által kifejlesztett eljárárással a legrébibb bormaradványokból is megállapítható, hogy vörös volt-e az egykori ital. A kutatók most Tutankhamon 1922-ben feltárt sírjából származó hordókon mutatták be eredményeiket, melyek szerint a fáraó a vöröset kedvelte.

`Discovery
Tutankhamon
a vöröset kedvelte
Régóta ismert tény, hogy az egyiptomiak termesztettek és fogyasztottak bort, ám azon, hogy vöröset-e vagy fehéret, a szakértők régóta vitatkoznak. Egy nemrégiben megjelent, spanyol kutatók által írt tanulmány szerint biztos, hogy a British Museumban és a kairói Egyiptomi Múzeumban őrzött, Tutankhamon sírjából származó edényekben valaha vörösbor volt. A fáraó boráról szóló tanulmány nem is régészeti, hanem kémiai folyóiratban jelent meg: az Analytical Chemistry az American Chemical Society (a világ legnagyobb tudományos szervezete) szaklapja.

"Az Újbirodalom idején a boroshordókra ráírták a nedű nevét, készítésének évét és helyét, sőt, még a termesztő nevét is - a bor típusát vagy színét azonban nem" - írják a kutatók tanulmányukban. Ez alól az i. e. 1333-ban trónra került, és kevesebb mint egy évtizedig uralkodó Tutankhamon hordói sem voltak kivételek. A hordókon, melyeket eredetileg a fáraót a túlvilágba kísérő kincsekként helyezték a sírba, tisztán olvasható a felirat: "5. év. Tutankhamon házának bora. Khaa-tól, a fő-borkereskedőtől."

A barcelonai tudóscsoport vezetője, Rosa M. Lamuela-Raventós és kollégái még sok, bormaradványt tartalmazó régészeti leleten ki akarják próbálni az új kémiai módszert.

Patrick McGovern, a Pennsylvania Egyetem kutatója, aki az első bormaradványt megtalálta 1994-ben Irak földjén, azt állítja: a módszert sokféleképp lehet hasznosítani, talán úgy is, hogy a fehérbor jelenlétét is kimutassa.

"Mikor tíz évvel ezelőtt a Hajji Firuz Tepe-i edényeket vizsgáltuk, amelyekben meg is találtuk a történelem első bormaradványait, kissé zavarba jöttünk: az egyik edényben ugyanis vörös üledéket találtunk, a másikban pedig sárgásat" - mesélte a tudós a Discovery Newsnak. "Megpróbáltuk azonosítani a színezékek összetevőit, de kudarcot vallottunk. Ezzel az új módszerrel viszont kiderülhet: a bor, amit szinte a szőlő eurázsiai domesztikálásának idejében készítettek, vajon vörös volt vagy fehér."

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Tutankhamon vörösbort ivott

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2022. tél: A szeretet mártírjai

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra