Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Japán nem kárpótolja a szexuális rabszolgákat

2004. december 9. 12:05

<

Fél évszázad szégyenben és hallgatásban

A 35 dél-koreai állampolgár - akik között elhunyt áldozatok leszármazottai is vannak - egyenként 20 millió jent (majdnem 200 000 dollárt) követelt azokért a sérelmekért, melyeket a Koreai-félsziget Japán általi gyarmatosítása alatt szenvedett el 1910 és 1945 között.


A pert eredetileg három dél-koreai asszony indította 1991-ben, akiket szex-rabszolgaként tartott fogva a japán hadsereg. Ők voltak az elsők, akik sok évtized szégyen és hallgatás után a nyilvánosság előtt követeltek kárpótlást az ellenük elkövetett bűnökért.


Teherbe ejtett kényszerprostituált, a háttérben
felszabadító amerikai katona
Mikor az asszonyok elmondták, hogyan "szolgálták ki" a japán hadsereg bordélyaiban a katonákat, olyan férfiak is csatlakoztak a keresethez, akiket erőszakkal soroztak be és küldtek háborúba.


Osamu Tsuno, a bíróság elnöke azonban helyben hagyta az alacsonyabb szintű bíróság ítéletét, mely szerint a volt katonák szenvedése "a második világháború, és benne Japán vereségének a következménye".


"Az ilyen esetek kárpótlását képtelenség lett volna előre látni akkor, mikor az új japán alkotmány született" - mondta a bíróság elnöke.


A bíró a szexuális rabszolgaságra kényszerített asszonyok kárpótlását is elutasította. Az eufemisztikusan "kényelmi hölgyeknek" nevezett kényszerprostituáltak - mint a bíróság megjegyezte - különben is 1947 előtt (azaz Japán amerikai nyomásra létrehozott alkotmánya előtt) szenvedték el a sérelmeiket.


Az ítélet azt is kimondja, hogy a felperesek egy 1965-ös, Dél-Korea és Japán viszonyát rendező kétoldalú egyezmény értelmében elvesztették a jogukat arra, hogy kárpótlásért folyamodjanak. Az egyezményben Tokió kölcsönök folyósítását vállalta Dél-Korea számára.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Japán nem kárpótolja a szexuális rabszolgákat

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra