Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Cenzúrázzák a kínai mészárlásról szóló mangát Japánban

2004. november 15. 11:24

<

A történelem egyik legbrutálisabb népirtása

A japán revizionisták körében általános vélemény ugyanis, hogy az `úgynevezett nankingi incidens` meg sem történt, vagy ha igen, a meggyilkoltak száma alacsony volt, illetve semmiképp sem lépte túl a civil áldozatok háborúkban szokásos számát. A Sanei címú jobboldali lap októberben egyenesen a `kitalált, úgynevezett nankingi incidens`-ként hivatkozott a Motomiya művében is szereplő eseményekre.


Japán újoncok szurony-gyakorlatot tartanak
élő kínai foglyokon
(A fotó először a Look
magazinban, 1938-ban jelent meg)
Történészek szerint azonban a nankingi mészárlás nagyon is megtörtént. A japán hadsereg 1937. december 13-án elfoglalta Kína akkori fővárosát, Nankingot. A tisztek tudomsával és részvételével folyó mészárlás azonnal elkezdődött: a japán katonák nőket, gyerekeket és polgári személyeket gyilkoltak le elképzelhetetlen brutalitással a hetekig tartó vérontásban.


Az élő embereket bajonett-gyakorlatokra használták, kibelezték, leöntötték benzinnel és felgyújtották, vagy szamurájkarddal tömegével fejezték le őket. Nem volt ritka az élve eltemetés sem. Egyes tisztek azon versenyeztek, ki tud ugyananyi idő alatt több embert lefejezni.


Mintegy 20 000 nőt - köztük gyermekeket, időseket, szerzeteseket - erőszakoltak meg a nyílt utcán, sőt, templomokban. Az erőszakot gyakran csoportosan, a hozzátartozók szeme láttára követték el, majd ugyanerre kényszerítették a közvetlen családtagokat is. A nőket megcsonkították, majd velük is brutálisan végeztek.


A várost és a városlakókat a japán hadsereg lényegében teljesen kifosztotta, a házakat - köztük történelmi műemlékeket - felgyújtották.


A kínai becslések összesen 300 000 és 400 000 közé teszik az áldozatok számát.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Cenzúrázzák a kínai mészárlásról szóló mangát Japánban

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra