A XIX. századi orosz zenei megújulás legnagyobb alakja, a Borisz Godunov opera, az Egy kiállítás képei című zongoramű, az Egy éj a kopár hegyen című szimfonikus költemény szerzője Karevo-ban született 1839. március 21-én. Fél évszázaddal megelőzte korát: fölfedezte a népzene tiszta forrását, és kimunkálta az operaműfaj teljesen új típusát, a zenés népdrámát. Első zongoraleckéit édesanyjától kapta, aki maga is kiválóan zongorázott. Már hétévesen egyszerűbb Liszt-darabokat játszott, két esztendő múlva nyilvánosság előtt is sikerrel szerepelt. A szentpétervári kadétiskola növendéke lett, majd 1852-ben fölvették a Cári Gárda tisztiiskolájába. Közben azonban magánúton zenei tanulmányokat is folytatott. 1856-ban már hadnagyként csatlakozott a Preobrazsenszkij-gárdaezredhez, ekkor találkozott először Borogyinnal, aki később vele együtt az Ötök csoportjának tagja lett. 1859-ben kilépett a hadseregből, hogy teljesen a muzsikának éljen.
Figyelme főként a klasszikusokra, majd az orosz népzenére irányult. Ebben az időben alakult meg az orosz nemzeti iskola szempontjából kiemelkedő Ötök csoportja, melynek rajta kívül Balakirev, Borogyin, Kjui és Rimszkij-Korszakov volt tagja. Hadat üzentek a zenei sekélyességnek, a külsőséges hatásoknak, az üres virtuozitásnak, s a népi forrásokból táplálkozó, tiszta eszmeiségű hazai művészetért szálltak síkra. Kitűzött eszményeiket a legteljesebb művészi erővel és a legmélyebb tudatossággal Muszorgszkij fejezte ki műveiben. 1865-ben három évre visszavonult öccse birtokára, és idegrohamai ellenére lázasan komponált: ekkor készült el többek között az Éj a kopár hegyen. A Borisz Godunovot Puskin drámája nyomán saját szövegkönyvére 1869-ben kezdte komponálni, amit 1874 februárjában mutattak be Szentpétervárott - szép sikerrel, de vihart is kavarva. A mű még az Ötök körében sem aratott osztatlan tetszést, annyira szétfeszítette a műfaj hagyományos kereteit. Néhány év után lekerült a játékrendről, ebbe azonban Rimszkij-Korszakov nem nyugodott bele, újra hangszerelte, s a mű ebben a változatban indult el a világsiker útján, 15 évvel szerzője halála után.
Élete utolsó esztendeiben mindinkább magára maradt. Az Ötök elhidegültek tőle, s meghalt hűséges barátja, Viktor Hartmann, a kiváló festő-építész, akinek egy tárlata ihlette a Kiállítás képei című nagyszabású zongoraművének megírására. Az ivásba menekült, mely még inkább aláásta amúgy is labilis egészségét. Ugyanakkor nagy lendülettel dolgozott. A Hovanscsina című opera komponálása közben belefogott egy vígopera, A szorocsinci vásár megírásába; mindkét műve befejezetlen maradt. Egy öregedő énekesnő zongorakísérőjeként hosszú hangversenykörutat tett Dél-Oroszországban (benyomásait a Krím partján című zongoradarabjában örökítette meg), majd egy kis szentpétervári zeneiskolában próbálkozott a tanítással. 1881 februárjában kórházba került, ahol a kor egyik legjobb festője, Ilja Repin a híres portrét készítette róla. Viszonylag kevés művet hagyott maga után, sok közülük félbemaradt vagy csak töredékesen maradt meg. Utóbbiak közé tartozik első operája, a Salambo. Házasság című operájának csak a vázlata készült el. A Hovanscsinát Rimszkij-Korszakov, A szorocsinci vásárt Kjui fejezte be. Művészetében általában a modern zenei realizmus megalapozását látják. Szerzeményeiben az orosz nemzeti zene megteremtésére irányuló törekvés összefonódott a valóság minél teljesebb ábrázolásának igényével. Lélektani hitelességgel tudta jellemezni alakjait. Legtöbb darabja úttörő jelentőségű, ars poeticája mellett - "Merészen új partok felé!" - mindvégig kitartott. Fő műve, a Borisz Godunov a kelet-európai operairodalom mindmáig utolérhetetlen remekműve.