Juan Domingo Perón tábornok megnyeri az elnökválasztást, és június 4-én hivatalba lép. A szavazatok többségét, 56%-át szerzi meg. Perón azonnal hozzálát Argentína iparosításához. Az állami gazdaságirányítás hozzájárul az ország gyorsabb fejlődéséhez, és különösen a munkásosztály gazdasági-szociális helyzetét javítja, akik támogatják Perón rendszerét. Felemeli a béreket, a vasutat és a gyárakat államosítja és közmunkákra ad megrendeléseket. A tábornok, aki 1945 előtt a hitleri Németországra igyekezett támaszkodni, kifejezetten Amerika- és angolellenes politikát folytat. A bel- és külpolitikában egyaránt a kapitalizmus és a kommunizmus közötti harmadik utat hirdet, ami itt ideológiailag szélsőjobboldali jellegű népiességet jelent.
A külföldi tulajdonú nagyvállalatokat és a szakszervezeteket államosították, a sajtót pedig szigorúan ellenőrizték. Ám amikor az ötvenes évek elején a súlyos, mélyülő gazdasági válságból Perón a külföldi monopóliumokkal való szoros együttműködésben vélte megtalálni a kivezető utat, hirtelen csökkent a tömegbefolyása. 1954-ben félmillió munkás sztrájkolt, s melléjük álltak a nagytőkések és földbirtokosok is. Miután a hadsereg és a katolikus egyház is előállt sérelmeivel, már az egész társadalom ellene fordult. 1955 szeptemberében konzervatív tisztek felkelése buktatta meg. Perón Paraguayba menekült, majd Spanyolországba emigrált. Száműzetése alatt hazájában puccsok, katonai és polgári kormányok, gerillamozgalmak, s ezekkel együtt a gazdasági hanyatlás évei követték egymást. 1973-ban a peronisták győztek a választásokon, s Perón diadalmenetben tért haza, majd októberben egy különleges szavazáson újra elnökké választották. 1974 nyarán elnökként halt meg.