Hitler hatalomra jutása után a háborús célok oda vezettek, hogy 1934-től kezdetét vette a német gazdaság teljes háborús átállása. Már az 1930-as évek közepétől erőteljesen korlátozták a behozatalt, életbe léptették a kétoldalú megállapodások új rendszerét. Az új megegyezéseket a németek főként olyan államokkal kötötték, amelyeknek nem valutával kellett fizetniük, hanem német iparcikkszállítások formájában, kétoldalú klíring-elszámolási rendszerben. Ennek egyik példája az 1934 februárjában Magyarországgal megkötött kereskedelmi megállapodás volt. A megállapodás közvetlen jelentőségét Magyarország számára a hatalmas agrárexport-lehetőségek adták. Ennek legfontosabb tételeit évente 6000 db vágómarha, 3000 tonna sertéshús, 1500 tonna szalonna és 3000 tonna zsír, valamint félmillió mázsa búza kivitele jelentette. Németország ebben az időszakban emelkedett Magyarország legjelentősebb külkereskedelmi partnerei közé, és megindult a magyar gazdaság "beillesztése" a német "élettérbe". A kereskedelmi mérleg többlete Magyarország javára ezekben az 1936 végére már félmilliárd márka német adósság halmozódott fel. Németország célja nem volt más, mint ellenszolgáltatás nélküli áruszállítások igénybevétele, áruhitelek felvétele közép-kelet-európai országoktól, köztük Magyarországtól is. Az Anschluss és Csehszlovákia feldarabolása után a német gazdasági befolyás ugrásszerűen megnőtt. Miután a volt osztrák és csehszlovák kereskedelmi pozíciók német kézbe mentek át, 1938-1939-re a magyar behozatal és kivitel 52-53%-a már Németországgal bonyolódott. A német gazdasági befolyás erősödésének azonban nem a külkereskedelem volt az egyetlen területe, jelentős változások történtek a tőkepiacon is. 1938 után az osztrák és cseh kézen lévő tőkeérdekeltségek is német tulajdonná váltak, és ezzel a magyar ipar külföldi tőkeérdekeltségeinek mintegy a fele, az egész magyar iparnak kb. 13-14%-a német kézre került.