Deák Ferenc is őt ajánlotta, benne látván a jövő elhivatott politikusát. A liberális arisztokrata Andrássy maga is az 1848-as nemzedékhez tartozott, akkor a szabadságharc katonája, utána konstantinápolyi követ, majd a Kossuth-emigráció aktív tagja volt, távollétében jelképesen felakasztották Ferenc József nevében. 1857-ben tért haza, s később Deák mellett ő volt a leghatékonyabb munkása az osztrák-magyar kiegyezésnek. Élvezte a magyar liberálisok, de Ferenc József s még inkább Erzsébet császárné teljes bizalmát is. (Az uralkodó a magyar honvédelmi tárcát csak neki volt hajlandó odaadni.) gyakorlott politikus volt, akit elsősorban zseniális rögtönzései emeltek magasan az átlag fölé. Ő is, mint Deák, tisztakezű maradt, inkább saját vagyonából áldozott a politikára. A 48-as örökséget elsősorban a filozófus-politikus Eötvös József báró képviselte, aki a kormányban vallás- és közoktatási miniszter lett. A kormány egyik legfontosabb embere Lónyai Menyhért pénzügyminiszter, a kiegyezés bonyolult pénzügyi részének kimunkálója, az elismert nemzetgazdasági szaktekintély volt. Neki jutott a hálátlan feladat: keményen megadóztatni az újjászületett országot! A hajlíthatatlan liberalizmust képviselte Horváth Boldizsár, a polgári származású igazságügy-miniszter és Gorove István, a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi tárca birtokosa. Nagybirtokos arisztokrata volt Wenckheim Béla báró belügyminiszter, Festetics György gróf, a király személye körüli miniszter, s végül Mikó Imre gróf közmunka- és közlekedésügyi miniszter, "Erdély Széchényije". Az ő kinevezése vezette be azt a szokást, hogy a kormányban lehetőleg mindig legyen egy erdélyi politikus.