Szent László horvátországi hódításait folytatva Könyves Kálmán 1105-ben foglalta el a dalmát városokat. Ettől kezdve évszázadokon át a Dalmácia birtokáért folytatott küzdelem határozta meg a velencei-magyar kapcsolatokat. A 14. század első évtizedében Velence - kihasználva a Subicok kormányzata keltette elégedetlenséget - újra kiterjesztette fennhatóságát a partvidékére. Nagy Lajos 1345-ben harc nélkül meghódította Horvátországot, az ugyanekkor hűségére tért Zárát viszont nem sikerült birtokba vennie. Velence ugyanis azonnal tengeri-szárazföldi ostrom alá vette a várost. Nagy Lajos csak a következő évben indult város felmentésére. Támadása azonban súlyos vereséggel végződött. Zára feltétel nélkül megadta magát Velencének, Lajos nyolc évre fegyverszünetet kötött. 1356-ban a béke lejártával a magyar király Velence szárazföldi területei ellen intézett támadást, de Treviso falai alatt kudarcot vallott. A háború Dalmáciában folytatódott: 1357 nyarán a magyar király előtt meghódolt Spalato és Trau városa, szeptemberben a király serege a magyar párti polgárok segítségével bevette Zárát. Év végére Sebenico (ma: Sibenik) 1358 elejére Nona városa került magyar uralom alá. 1358. február 18-án Lajos és Velence békét kötött Zárában. Helyszín: a ferences kolostor. Velence örökre lemondott mind a városok, mind a szigetek feletti uralomról, elismerte Lajost és utódait a terület egyedüli urának, a dalmát hajóknak szabad kereskedést biztosított az Adrián. Az egész tengerpart Raguzától a mai Rijeka vidékéig feltétel nélkül Magyarországhoz került. Lajos viszont lemondott a meghódított szárazföldi területekről. Megállapodtak a foglyok szabadonbocsátásában. Az így kialakult helyzet állandósítását jelezte, hogy a dózse lemondott dalmát és horvát hercegi címéről.