Az erdélyi származású Borsos Miklós életének legtermékenyebb évtizedeit Tihanyban töltötte: a pannon tájak legszebbje bontakoztatta ki szobrászatában, éremművészetében és grafikájában a klasszikus hagyományokat. Borsos az itáliai reneszánsz örökségét olyan természetesen tudta átültetni a XX. század formavilágába, mint szinte senki, az olasz Manz?n kívül. Szabó Lőrincről, Egry Józsefről készített portréi után az absztrakció felé hajlott művészete, s ez az 1950-es évek végén a `tűrés` határát súrolta. Az Iparművészeti Főiskola tanára volt 1960-ig, de a hivatalos szervek úgy vélték, túl nagy hatással van tanítványaira hite, egyénisége. Így visszavonult a tanítástól, faragott, majd egyre többet rajzolt és illusztrált. Alkotóereje az 1960 utáni évtizedekben teljesedett ki, akkor találta meg legsajátosabb, klasszikusan modern hangvételét. A harmónia mestere volt; képzőművészeti alkotásain is látszott, hogy többek között a hegedű művésze is. Borsos Miklós lírai stílusban, de korának társadalmi és művészeti életéről számtalan információt nyújtva írta meg emlékiratait ("Visszanéztem félutamból"). Tihanyi kertje és műterme - míg a művész színe engedte - a környék nemhivatalos kulturális központjainak egyike lett.