Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Budapest három legnagyobb temetője

2004. október 26. 10:30 Lukácsi Attila

<

Új köztemető II.: A sportolók és olimpikonok nyughelye

Saxlehner András sírja
A Kerepesi dísztemetővé nyilvánítása után kilenc parcellát kiürítettek, és ide temették át a halottakat, majd ugyanez ismétlődött meg a Taurus gumigyár bővítésekor. Első hullámban főként a falsírboltokat ürítették ki, jelentős károkat okozva ezzel. Ezek a síremlékek nagyrészt az északi falhoz közeli ún. öröksírokban kaptak helyet, de ezeket a hangzatos ígéretek ellenére sose alakították sírboltokká. Ezen események során ugyan több jelentős művészi értéket képviselő síremlék menekült meg, de sokat értékesítettek, vagy megsemmisült.


Az áttemetések során került át közel 170 síremlék, olyan személyiségek hamvaival, mint Arz Artúr (a Monarchia utolsó vezérkari főnöke), Saxlehner András (a Hunyadi keserűvíz feltárója és forgalmazója), báró Kochmeister Frigyes iparfejlesztő, Gerlóczy Gyula egyetemi tanár, vagy Gromon Dezső honvédelmi államtitkár hamvai.


Nem maradt hely Wagner Józsefnek, az első belgyógyászprofesszornak, Folkusházy Lajos alpolgármesternek, Toroczkai Wigand Ede építésznek, Pisztóry Mór közgazdásznak, Gohl Ödön numizmatikusnak, Aggházy Gyula festőművésznek. Ezen síremlékek jelenleg igen különbző állapotban vannak. Feszty Adolf sírját nemrég rendbehozták ugyan, viszont ellenpéldaként az egykoron pompás Wagner-kripta állaga mára olyannyira leromlott, hogy csak tüzetes vizsgálat után vehetők ki az egykori díszek, sőt a benne nyugvók nevei is.


Vagy ott van a Saxlehner-sírbolt esete, amelyből mára csak az obeliszk maradt meg, egykori pompája ma már csak archív fényképeken látható. Jellemző az akkori kaotikus állapotokra, hogy a Kochmeister-sírbolt reliefjét a Kerepesi temetőben tartották, és egy másik sírra helyezték. Szerencsésen megmenekült ettől a tortúrától a szintén a Kerepesiből átkerült Nagy György politikusnak, az őszirózsás forradalom egyik ismert alakjának sírja, amely a bal oldali falsírboltoknál található. Annak ellenére, hogy az itteni falsírboltok állapota nem jobb a hasonló szisztéma szerint épült farkasrétinél, szép síremlékeket itt is találunk. Feltétlenül megemlítendő a Hlavay-, az Olvédy-, a Szelestey-, a Burda-, vagy a Nemes családé. Ezek szinte mind a Gerenday-műhelyből kerültek ki.


Volt ugyanakkor arra is példa, hogy főleg a II. világháború után az Új köztemetőből temettek más temetőkbe neves halottakat, pl. Pőcze Borbáláét (József Attila édesanyja), Wartha Vince egyetemi tanárét, vagy Derkovits Gyula festőművészét (Medgyessy Ferenc által készített síremléke ma a Nemzeti Galériában látható). Pauler Gyula történészt és fiát, Ákost előbb a Kerepesi temetőből temették ide, majd a hamvaik később Badacsonytomajban leltek végleges nyughelyre. A Tabán-krisztinavárosi temetőből temették át Procopius Béla minisztert.


A temetőben 1944 végéig kb. 600 000, napjainkra közel másfél millió halottat temettek el. A 60-as években a temetések száma évi 6-7000 volt, mára évi 10-12 000-re emelkedett. Itt épült fel 1968-ban az ország második krematóriuma (az első Debrecenben épült, 1932-ben). Ezt már a 70-es években bővíteni kellett. Felépülését nehezítette a hamvasztást ellenzők és az egyház tiltakozása.


Méreteihez képest kevés a temetőben a neves halott, ami azzal magyarázható, hogy annak idején nehezen lehetett megközelíteni, kívül esett a városon. A művészi síremlékek száma is kisebb mint Farkasréten, vagy a Kerepesi temetőben. Közöttük megtalálhatjuk a híres Gerenday-műhely alkotásait, Borbereki Kovács Zoltán (Magyar Golgota című műve Hamza Tibor, író sírján áll), Körmendi Frim Jenő, Luigi Mazzi, Senyei Károly, Krisztián Sándor, Andrejka József, Siklódy Lőrinc, Győri Dezső, G. Lux Alice műveit. Túlsúlyban vannak a kőből készült síremlékek, a bronzból öntötteket ma már a rablók és a rongálók elvitték, illetve tönkretették. Rablók áldozata lett Sidló Ferenc madonnaszobra is, amely a művész sírja fölött volt látható, vandál kezek törték le Kováts István sírszobrát, amely Pátzay Pál műve volt, és ellopták Eötvös Zoltán sírjáról Gabay Sándor művét is.


Itt nyugszik a magyar repülés több úttörője és hősi halottja is. Közülük is kiemelendő a korábban említett Bittay Gyula, aki Endresz György navigátoraként 1932-ben szenvedett halálos balesetet, mára sírja igen nehezen lelhető fel a burjánzó növényzetben. Itt nyugszik Kvasz András, az I. világháború pilótája, több verseny győztese, a Paul Tissandier diploma tulajdonosa is.


Ide van eltemetve számos író (Ignácz Rózsa, Erdős Renée, Talpassy Tibor, Kovai Lőrinc) és publicista (Gudenus Hugó sportújságíró, a rádiós riporterek közül Gulyás Gyula). Cigányzenészeink, prímásaink közül itt nyugszik a híres Járóka Sándor és Rácz Laci, és a szóróparcellában szórták szét Rácz Aladár cimbalomművész hamvait. A zenészeknél maradva itt alussza örök álmát ifj. Fricsay Richárd katonazenész, karmester és zenekarvezető, valamint Sthymmel Miklós gordonkaművész, a jazz-zene szakértője, a Magyar Rádió jazztörténeti előadója.


Bódy Gábor sírja

Színészeink közül itt van eltemetve Moliere és Ibsen számos hősének alakítója, Gabányi Árpád, a népszerű Hacsek és Sajó duó egyik fele, Herczeg Jenő, a komikus Benedek Tibor (Benedek Miklós apja), és a sokoldalú Varsányi Irén. Itt nyugszik továbbá Bódy Gábor, a fiatalon elhunyt filmrendező, Sidló Ferenc szobrász és Eötvös Gábor zenebohóc.


Híres tudósaink, szaktekintélyeink közül Supka Géza politikus-publicista, Négyessy László esztéta, Unger Antal történész, Íjjas Antal egyházi író, Ranschburg Pál pszichológus, Rabinovszky Máriusz művészettörténész feleségével, Szentpál Olga táncművésszel, Schaffer Károly ideggyógyász, Czeyda-Pommersheim Ferenc orvosprofesszor. Hajts Lajos térképész és tábornok sírjáról letört a katonaalak kardja, amely Magyarország térképére mutatott.


Politikus kevés akad a temetőben a 301-es parcellán kívül, az egyik ilyen kivétel Demény Pál, a Parlament egykori korelnöke és Krassó György, az előző rendszer ellenzékének egyik legeredibb figurája.


Legnépesebb viszont az itt nyugvó olimpiai bajnokok névsora: az Új köztemetőben találjuk Kozma István, Szilvásy Miklós és Keresztes Lajos birkózók; Harangi Imre ökölvívó; Dunai Lajos, Sárközi István, és Lantos Mihály labdarúgók; Brandi Jenő és Molnár István vízilabdázók; Takács Károly sportlövő; Nagy Ernő, Rády József, Posta Sándor és Fuchs Jenő vívók sírját. Itt volt eltemetve Berty László olimpiai bronz- és aranyérmes vívó, TF-oktató is, akinek a sírját felszámolták - ez legalábbis furcsa egy olimpikon esetében, bár Budapesten sajnos nem egyedi eset. Ha már olimpiákról, olimpikonokról van szó, nem kerülhetjük meg Kemény Ferenc sportdiplomatának, a NOB alapítójának nevét, aki szintén itt nyugszik. A sportolók sorát a már említett Bukovi Márton válogatott labdarúgó, majd edző zárja.


Ez a hatalmas sírkert rejti továbbá két neves balettáncosunk, Sipeki Levente, és Harangozó Gyula hamvait, és itt nyugszik a fiatalon agydaganatban elhunyt Nagy Etel is, a hazai kortárs táncművészet egyik létrehozója. Az édesszájúaknak kötelező elzarándokolniuk Hauer Rezsőnek, a híres cukrászdinasztia alapítójának sírjához (akárcsak Gerbeaud Emiléhez a Kerepesiben), a gasztronómiánál maradva pedig itt van eltemetve Borostyánkövi Mátyás, a máig működő Mátyás Pince alapítója.


A gazos, mára már erdőssé vált parcellák is rejtegetnek híres halottakat, mint Pl. a 210-es Bexheft Ármin 48-as főhadnagyot, a 212-es Müller Emil mezőgazdászt. A 196-os parcellában nyugszik a hazai temetői kutatások úttörője, Károsy Pál, aki feldolgozta a Kerepesi temető és a Salgótarjáni úti izraelita temető teljes sírfelirat-anyagát. A 155-ös parcellában már nehezen lelhető fel Vadnay Dezső mesejáték-szerző síremléke. Egyes kívül eső parcellákat meghökkentő dolgokra használnak: például a 277-est és a 280-ast kórházi hulladék tárolására.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Budapest három legnagyobb temetője

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra