Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megnyílik a New York kávéház

2004. szeptember 13. 12:06

Budapesten megnyitották a New York Kávéházat. Az országban, de főként a fővárosban már igen elterjedt üzleti ág a kávémérés és a kávéház. 1896-ban, az egész országban 1377 kávéház és kávémérés működik, ebből csak Budapesten 663. (Az 1880-as évek közepén még mindössze 190 rendes kávéházat jegyeztek fel.) A kávéházak szaporodása a városiasodás, kulturálódás folyománya volt. Az erősödő kispolgárság a korcsmánál vagy a vendéglőnél már polgáriasabb környezetet igényelt, s a társas együttlétet is függetlenül a családtól. A kávéházba beülő polgár a forró fekete italon kívül megtalálta a pesti és bécsi - a legelőkelőbb helyeken a nyugat-európai - újságokat, sakk, dominó, esetleg biliárdszoba, kártyaszoba állt a rendelkezésére. Budapesten az Andrássy úton a Műcsarnok Kávéházban a festők, szobrászok, az Otthon és a Fiume Kávéházban az írók találkoztak. A művészek törzshelye a Nemzeti Színház mellett a Pannonia, míg a tőzsdéseké a Tőzsde melletti Lloyd Kávéház volt. A legelőkelőbbnek a Vigadó előtti Redout Kioszk számított, míg mások Hauszmann Alajos Erzsébet téri kioszkjába jártak.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megnyílik a New York kávéház

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra