Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Összeállt Midász király íróasztala

2004. január 13. 10:03

Régészeknek több éven át tartó munkával sikerült megoldaniuk Midász fríg király sírjában talált fadarabok rejtélyét: a boróka, buxus és diófa darabokról kiderült ugyanis, hogy valamikor Midász király `íróasztalát` alkották - közölték török lapok.

<

Midász király sírja

Az amerikai és török régészekből álló csapatnak hat évre volt szüksége ahhoz, hogy megfejtse a rejtélyt. A fadarabokat történetesen már 1957-ben kiásták Midász király - Ankarától dél-nyugatra, Polatliban feltárt - sírjából.

Bármihez nyúlt, arannyá változott
Midász királyhoz számos görög monda fűződik. A gyerek Midász köré a hangyák búzaszemeket cipeltek, s ebből a jövendőmondók azt jósolták, hogy világéletében gazdag lesz. A király kívánságának Dionüszosz, a bor és a szenvedélyeket felszabadító mámor görög istene azzal tett eleget, hogy arannyá változtatott mindent, amihez az uralkodó hozzáért - egy asztalt is a rajta lévő ételekkel együtt.

Szamárfüles Midász
Egy másik monda szerint Apolló és egy szatír között kellett döntenie egy versenyben. Mivel Apolló ellen döntött, a zene istene Midász füleit szamárfüllé változtatták. Titkát csak a borbély ismerte, de nem bírta magában tartani. A mezőre ment és a nádasban kiadta a titkot, azóta susog a nádas.

A két kedves mitológiai történet könnyen elfeledteti, hogy Midász létező fríg király volt Anatóliában (740?-696).

Indogermán eredetű frígek
Hérodotosz szerint a frígek Keletről származtak, az ókori egyiptomiak a föld legősibb népének tartották őket. A történészek szerint azonban az indoeurópai nyelvet beszélő frígek a mai Észak-Görögországból a Hellészpontoszon át vándoroltak Kis-Ázsiába. A hettitákat legyőzve a mai Ankara közelében telepedtek le, s Midász király i. e. 738-ban itt alapította Frígiát. A fríg birodalom az i.e. VII. században érte el legnagyobb kiterjedését. A kelet-európai sztyeppe első ismert lovas népe, a kimmerek, a szkíták szorításában i.e. 696-ben megsemmisítették a frígek kisázsiai államát - Midász öngyilkos lett.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Összeállt Midász király íróasztala

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra