Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Hét arab olajtermelő ország szállítási bojkottot hirdet

2004. szeptember 13. 12:06

A kőolaj a politikai harc fegyverévé válik: hogy nagyobb nyomatékot adjon követelésének, amely Izraelnek a megszállt területekről való kivonulását sürgeti, hét arab olajtermelő ország szállítási bojkottot hirdetett az Egyesült Államok és Hollandia ellen, Izrael-barát magatartásuk miatt. Ezt november 5-én az a döntés követte, hogy 25 százalékkal csökkentik az olajtermelést. Amellett, hogy az arab OPEC-országok csökkentették a termelés volumenét, a fogyasztó országokat áremelés is sújtotta: október 16-án az olaj barrelenkénti árát (1 barrel = 156 l) 70 százalékkal emelték, december 24-én pedig az arab olajtermelő országok - Irakot kivéve - 1974. január 1-i hatállyal, még egyszer emelték az árat, ezúttal több mint kétszeresére. A nyugati fogyasztó országok az olajsokkra közlekedési tilalommal és sebességkorlátozásokkal reagáltak. Hollandia volt az első ország, amely november 4-én közlekedési tilalmat rendelt el, november 25-én követte az NSZK. A készlethalmozást megakadályozandó a szövetségi kormány megtiltotta, hogy kannába szolgáltassanak ki benzint, és maximálta a tankolható mennyiséget. Az NSZK-t különösen súlyosan érintette a termelés korlátozása, mert az olajfogyasztást 75 százalékban arab forrásokból fedezte. Mivel az olajszámlák dollárban egyenlítendők ki, nagy keletje lett az amerikai valutának, ez felhajtotta a dollár árfolyamát és így az olajimport még jobban megdrágult. Ez nemcsak az iparilag fejlett nyugati országokat sújtotta, hanem mindenekelőtt a fejlődő országokat. Nagy-Britanniában az energiahiány gazdasági válsághoz vezetett: kényszerűségből be kellett vezetni a háromnapos munkahetet, mert a bányászok béremelés nélkül nem hajlandók további túlórákat teljesíteni. Az Egyesült Államokban átfogó takarékossági programot vezetnek be. Ebbe beletartozik a sebességkorlátozás, az üzemanyag adagolása - a légi forgalomban is - és annak a megtiltása, hogy üzemek szénfűtésről olajfűtésre térjenek át. Az Egyesült Államokat azonban, mivel olajának csupán 14 százalékát szerzi be arab országokból, kisebb mértékben érintette az olajsokk, mint Európát és Japánt. Jóllehet az áremelések olyan olajszállítmányokat érintenek, amelyek még nem érkeztek meg a fogyasztó országokba, az olajkonszernek a benzin és a fűtőolaj árának emelésével reagálnak: az NSZK-ban a könnyű fűtőolaj ára, amely 1972 végén még literenként 12 pfennig körül mozgott, 1973 végén elérte a 70 pfenniget.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Hét arab olajtermelő ország szállítási bojkottot hirdet

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra