Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Az örök visszatérés boldogsága

2003. december 23. 09:34

Vélhetőleg a jövő év folyamán boldoggá avatja II. János Pál pápa IV. Károly magyar királyt. A boldoggá avatás feltételét képző csodát ugyanis - melyet az 1918 novemberében trónfosztott, visszatérési kísérleteiről híres Habsburg száműzetésben bekövetkezett halála után vitt végbe -, az egyház nemrég hivatalos rendeletben ismerte el.

<

IV. Károly Magyarország és Csehország királya 1887 augusztus 17-én Pesenbeugban született. Az I. Károly néven osztrák császár Ferenc Ferdinánd meggyilkolása után lett a trón várományosa, melyre Ferenc József halála után 1916. november 21-én lépett.

IV. (I.) Károly
A december 30-án Budapesten megkoronázott IV. Károly először azzal írta be magát a történelemkönyvekbe, hogy 1917. márciusában különbéke kísérletbe fogott. Tapogatózó békejavaslatai, amelyet a császár sógora, Bourbon-Pármai Sixtus herceg közvetített, Sixtus-levélként váltak ismerté. Ebben a bizalmas közlésben tudatta a francia köztársaság elnökével, hogy támogatja Elzász-Lotaringia visszacsatolását, Belgium és Szerbia önállóságának helyreállítását, valamint, hogy a dunai népek szövetségén belül mindegyik nemzetiségnek egyenlő autonómiát biztosítana. A levél nyilvánosságra hozatalával, amely Clemenceau francia miniszterelnök közbelépésére történt, a béketerv ügye ellehetetlenült, mert a német szövetségesek tudomására jutott.

Az 1918 novemberében trónfosztott uralkodó 1921. húsvétján megkezdte első trónfoglalási kísérletét, ám tárgyalása Horthyval eredménytelenül végződött. Az antanthatalmak képviselői jegyzékben fejezték ki: semmilyen formában nem tűrik el a Habsburg-család restaurációját. A sikertelen eszmecsere után néhány nappal IV. Károly elhagyta az országot. Az ügyben kompromittálódott Teleki Pál miniszterelnök azonban belebukott a puccsba.

Az antanthatalmak tiltakozása kísérte IV. Károly másodszori puccskísérletét is. Az 1921. október 21-ei budaörsi csatában Horthy fegyveresei tárgyalásra bírták IV. Károlyt. Visszatérési kísérletének kudarca után a királyi párt a Portugáliához tartozó Madeira szigetére szállították, ahol az exuralkodó ágynak esett. 1922. április 1-jén, 35 éves korában elhunyt.

S hogy milyen csodát tett Magyarország legutolsó királya? Koporsóját 1994-ben felnyitották, s testét éppen abban az állapotban találták, ahogyan 1922. áprilisában beletették.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Az örök visszatérés boldogsága

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra