Véget ér a harmincéves háború: III. Ferdinánd német-római császár és a birodalmi rendek Franciaországgal, valamint Svédországgal megkötik a vesztfáliai békét. A békében szereplő határozatok az egyes résztvevők számára különböző kihatással járnak. Svédország területi nyereségek révén a Balti-tenger ura lesz, hiszen már Livóniát, Észtországot, Finnországot Karéliát és Ingermanlandot is birtokolja. A Német-Római Birodalmon belül a fejedelmek helyzete a császár kárára szilárdul meg. A császár hatalma lényegében csak a Habsburg örökös tartományokra korlátozódik a birodalom valójában laza államszövetséggé alakul át. Ezt a folyamatot tovább erősíti a gazdaság szétforgácsolódása. A legnagyobb nyereséghez Franciaország jut. Jelentősen kiterjeszti határait, és a Rajnánál megtöri a Habsburgok hatalmát. A háború meg nem nevezett vesztese a katolikus egyház. Újra megerősítik a földbirtokok 1624-i felosztását és az egyháznak el kell ismernie, hogy továbbra is a fejedelmek határozzák meg alattvalóik vallását. A Münsterben és Osnabrückben létrehozott szerződésrendszer összességében a protestánsok győzelmét jelenti. A református egyházat elismerik Németországban. A vesztfáliai békében elismert vallási határok lényegében a XX. századig változatlanul megmaradnak. A vesztfáliai béke a következő pontokat tartalmazza: - Svájc és az Egyesült Németalföldi Köztársaság kilép a birodalomból; - Bajorország megtartja Felső-Pfalzot és a választófejedelmi tisztséget; - választófejedelemségnek ismerik el Rajna-Pfalzot; - Brandenburg elnyeri Hátsó-Pomerániát, Minden, Halberstadt és Cammin püspökségét és Magdeburgot; - Svédország, mint a "béke biztosítója" megkapja Brémát és Verdent, Wismart, Elő-Pomerániát, Usedomot és Rügent; - a német fejedelemségek újra megerősítik a császárral szemben a háború előtt kiharcolt szabadságjogaikat; - Franciaország - ugyancsak a "béke biztosítójaként" - megkapja Metz, Verdun és Toul püspökségét, Berisach és Philippsburg erődítményét, valamint területeket Elzászban.