Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Jimmy Carter 80 éves

2004. október 1. 10:07

Jimmy Carter ma nyolcvan éves. Nevéhez fűződik a Camp Davidben megkötött közel-keleti béke és a SALT II. szerződés a szovjetekkel.

<

A mogyoróföldtől a Fehér Házig

James - népszerű becenevén Jimmy - Earl Carter 1924. október 1-jén született a Georgia állambeli Plains nevű faluban, egy 700 hektár földet birtokló, négygyermekes család legidősebb fiaként. Carterék nyolc generáció óta élnek Georgiában, és a későbbi elnök volt a családban az első, aki középiskolát végzett. Előbb a Southwestern Egyetem, majd a Georgiai Állami Műszaki Főiskola hallgatója volt, 1943 és 1947 között az annapolisi tengerésztiszti akadémián folytatott tanulmányokat. 1948-tól a haditengerészetnél szolgált, és atommérnöki kiképzésben részesült.


1953-ban otthagyta a tengerészetet, és elhunyt apja helyére lépve átvette a család földimogyorót forgalmazó cégét, és egyéb vállalkozásait. Ekkortájt kezdett a helyi politikai és vallási ügyekkel foglalkozni, a déli baptista egyház segédlelkészeként Pennsylvaniában és Massachusettsben toborzott híveket. 1962-ben bekerült Georgia állam szenátusába, a kormányzói székért először 1966-ban indult, 1970-ben már győzött, a tisztséget 1974-ig töltötte be. Jelentős reformokat hajtott végre Georgia állam adminisztrációjában, több fontos állást feketékkel töltetett be.


Carter 1972-ben a Richard Nixonnal szemben vesztes George McGovern demokrata elnökjelölt kampányát vezette, s az ottani tapasztalatokból okulva dolgozta ki stratégiáját az elnökválasztásra. 1974-ben megszerezte a Demokrata Párt választási kampánybizottságának elnöki tisztét, pozícióját felhasználva építette ki pártbeli kapcsolatait, és lett 1976-ban a párt elnökjelöltje.


1976. november 2-án a hivatalban lévő Gerald Forddal szemben győzött az elnökválasztáson, az Egyesült Államok 39. elnökeként 1977. január 20-án vette át hivatalát. Carter igyekezett a vietnami sokk után visszaszerezni Amerika erkölcsi súlyát a világban, sokat foglalkozott emberi jogi kérdésekkel. Elnöksége alatt írták alá a Panama-csatornaövezet fokozatos átadásáról rendelkező szerződést (1977. szeptember 7.), vette fel az Egyesült Államok a diplomáciai kapcsolatokat Kínával (1979. január 1.) és közvetítésével kötötték meg az Egyiptom és Izrael közötti békeszerződést Camp Davidben (1979. március 26.) A szovjet-amerikai kapcsolatok jelentős állomását jelentette, hogy 1979. június 18-án Bécsben Leonyid Brezsnyev szovjet államfővel aláírta a hadászati támadó fegyverek számát korlátozó SALT-II szerződést.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Jimmy Carter 80 éves

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra