Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Shaka zulu törzsfőt meggyilkolják testvérei

2004. szeptember 4. 13:37

Shaka törzsfőnököt, aki uralma alatt a nguni törzsek egész sorát olvasztotta össze a zulu népben (a mai Natal területén), testvérei meggyilkolják. Az általa alakított Zulu Birodalom azonban 50 évvel túléli halálát. Az 1787-ben született, apja által elűzött Shaka a hatalmas szomszéd fejedelemnél, Dingiswayónál nőtt fel, aki kiváló harcossá nevelte. Ennek következtében Shaka a katonai hierarchiában gyorsan emelkedett fölfelé és Dingiswayo halála után annak utódjává választották meg. Eközben Shaka apja is meghalt és - testvéri legyőzését követően - az új törzsfőnök hazájában is uralomra jutott. Shaka ezzel két törzs ura lett, s harcosait uralkodás során ütőképes katonai hatalommá fejlesztette. Az afrikai birodalom fejlődését azonban megakadályozta, hogy nem volt olyan szilárd társadalmi szervezet vagy vallási eszme, amelyre a rendszer épülhetett volna.
A nagyravágyó és kegyetlen Shaka kemény terrorintézkedésekkel erősítette pozícióját. Így, bár 1200 asszonyból álló háremmel rendelkezett, egyetlen vér szerinti örököst sem hagyott hátra, mivel gyermekei anyját vagy a terhesség alatt elpusztította, vagy az újszülötteket ölette meg. Alattvalói között Shaka élet és halál abszolút ura volt.
Shaka háborúkkal teli uralkodása következtében hatalmas területek pusztulnak el.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Shaka zulu törzsfőt meggyilkolják testvérei

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra