A Gertrúd királyné ellen végrehajtott és művészeink hatására utóbb zsarnoköléssé nemesült merénylet pontos indítékai nem ismertek. Nyilván előkelő helyen szerepelt az okok között az a mohóság, amellyel a királyné Magyarországra költözött rokonai és egyéb pártfogoltjai rávetették magukat az ország javaira. Különösen Gertrúd egyik öccse, Bertold bizonyult telhetetlennek. Noha híjával volt a szükséges ismereteknek, és a tisztséghez megkívánt életkort sem töltötte be, királyi sógora, II. András 1207-ben mégis őt nevezte ki kalocsai érsekké, és megerősítését is kierőszakolta a pápától. Miután pedig az ifjú világi hatalomra vágyott, neki adta előbb a horvát bán, utóbb az erdélyi vajda méltóságát. Az is beárnyékolta a királynét, hogy két másik fivérét a német király - Sváb Fülöp - megölésével gyanúsították. Ők Magyarországra menekültek, de hamarosan távoztak innen. Bertold azonban maradt, s a gyilkosság idején is nővére mellett volt a pisili erdőben. Miután sikerült egérutat nyernie, külföldre menekültében nem mulasztotta el magával vinni Gertrúd kincseinek egy részét. II. András a merénylők egyikét, Pétert nyomban karóban ültette, a többiek, köztük maga a nádor - a merénylet irodalmi utóélete révén elhíresült Bánk "bán" - csak évek múltán bűnhődtek birtokaik elvesztésével. Bertold még visszatért Magyarországra, ahonnan végleg 1218-ban, aquileiai pátriárkává történt kinevezése után távozott.