A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért

2024. március 2. 14:50 Múlt-kor

A KGB-főnök nagy fantáziát látott benne

Mihail Szergejevics Gorbacsov egy ukrán anya és egy orosz apa gyermekeként született az észak-kaukázusi Sztravropol városához közel fekvő Privolnoje faluban. Nehéz családi örökséggel indult el az élet rögös útján: nagyszüleit kuláknak minősítették és deportálták. A második világháború aztán felülírt mindent, a Szovjetuniónak az életben maradáshoz ugyanis az osztályidegen családi háttérrel rendelkezőkre is szüksége volt, így a 13 éves fiú már az iskola mellett egy kolhozban dolgozva „javíthatott” a család becsületén.

Ez olyan jól sikerült, hogy 1950-ben, 19 éves korában átvehette munkájáért a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét. E kitüntetés belépőt jelentett egy sikeres felvételihez a Moszkvai Egyetem jogi szakára. Gorbacsov az egyetemi évei alatt, 1952-ben lépett be a Szovjetunió Kommunista Pártjába.

A jogi diploma megszerzése után sem ült a babérjain, a pártmunka mellett levelezőn agrár-közgazdász diplomát is szerzett. 1971-ben pedig már az állampárt irányításáért felelős Központi Bizottságba is bekerült. A másoddiploma egyébként jól jött Gorbacsovnak, hiszen 1978-ban már a párt mezőgazdasági ügyekért felelős első titkáraként tevékenykedett. A ranglétrán egyre feljebb menetelő politikus eközben egy fontos és tekintélyes mentorra lelt, mégpedig a KGB vezetőjére, Jurij Andropovra, aki Leonyid Iljics Brezsnyev párfőtitkár 1982-ben bekövetkezett halála után a Szovjetunió élére került.

Andropov, aki csupán 15 hónapig vezethette a szocialista szuperhatalmat, olyannyira bízott Gorbacsov vezetői képességeiben, hogy halálos ágyán őt jelölte meg utódjául. A Központi Bizottság tagjai azonban túlságosan fiatalnak találták az akkor még „csikókorban” lévő, mindössze 53 éves Gorbacsovot, hogy végül nem őt, hanem a 73 éves veteránt, Konsztantyin Usztinovics Csernyenkót választották meg a főtitkárnak. Csernyenko azonban szűk egy évnyi regnálás után elhalálozott, így a poszt végül a párt reformer irányzatának vezetőjére, Gorbacsovra szállt, aki 1985. március 11-én ült a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkári székébe.

Felforgatta a világot

Mihail Szergejevics Gorbacsov neve kapcsán az embernek két fogalom jut az eszébe: a peresztrojka (átalakítás), és a glasznoszty (nyilvánosság). Az előbbit az SZKP 1986. évi XXVII. kongresszusán hirdette meg. A gazdasági és társadalmi reformcsomaggal Gorbacsov új életet akart lehelni a haldokló szovjet gazdaságba és demokratizálni akarta a politikai rendszert is. A reformok hatására néhány párt- és kormánytisztséget már többes jelöléssel, titkos választások útján töltöttek be, a gazdaságban pedig engedélyeztek korlátozott érvényű szabadpiaci mechanizmusokat, azaz a Szovjetunió letért a tervgazdálkodás ortodox útjáról. Az állampolgárok magánvállalkozásokat alapíthattak, továbbá külföldieket is az országba engedtek, hogy szovjetekkel közös vállalkozásokban vehessenek részt. A glasznoszty pedig lehetővé tette a szabad véleménynyilvánítást, ami ösztönzőleg hatott az addig elfojtott, szűk keretek között mozgó szovjet sajtóra, amely addig nem tapasztalt őszinteséggel tudósított és bírált.

Ezek a belső változások a Szovjetunió külpolitikájára is hatottak. Gorbacsov csökkentette a fegyverkezési kiadásokat, nyitott a Nyugat felé, és véget vetett Afganisztán megszállásának. A szovjet-amerikai csúcstalálkozók rendszeressé váltak, aminek gyümölcseként a két szuperhatalom megkötötte az atomfegyverek korlátozását és leszerelését célzó START egyezményt.

Gorbacsov zöld utat adott Németország újraegyesítésének is, és az általa elindított reformfolyamatok hozzájárultak a Szovjetunió érdekszférájába tartozó közép-európai országok demokratizálódási folyamataihoz és az azokat irányító kommunista rendszerek bukásához. A hálás németek milliói által csak „Gorbinak” becézett Gorbacsov a vasfüggöny lebontásáért 1990. október 15-én megkapta a Nobel-békedíjat.

Az általa megindított reformok azonban a Szovjetunióban kontrollálhatatlanná váltak. A magántőke megjelenése a gazdaságban ugyan elindított egyfajta modernizációs folyamatot, de egyben hiányokhoz és nélkülözéshez vezetett, a szabad véleménynyilvánítás pedig a nacionalizmus felerősödéséhez és a Szovjetunió tagköztársaságainak függetlenségi törekvéseihez vezetett. A Baltikum forrongott, de Ukrajna, a kaukázusi tagköztársaságok és Kazahsztán is a függetlenség útjára lépett.

Az eluralkodó káoszt látva a kommunista párt keményvonalasai 1991. augusztusában egy puccsal kísérelték meg megállítani a „vörös birodalom” szétporladását, de próbálkozásuk megbukott. A sikertelen összeesküvés viszont nem mentette meg Gorbacsovot, aki elvesztette pártfőtitkári tisztségét. Gorbacsov bukása után, néhány hónappal később a Szovjetunió is felbomlott. A politikailag, társadalmilag és gazdaságilag átalakuló térségben az élet a hétköznapi emberek számára a régi, paternalizmus által átitatott szovjet időkhöz képest teljesen kiszámíthatatlanná vált. Az emberek nagy része a nyakukra szakadó nyomor közepette nem nagyon tudott mit kezdeni a demokráciával és a vállalkozás szabadságával.

A kilencvenes évek Oroszországára ezért sok millióan nem szívesen emlékeznek vissza. Ezek a létbizonytalanságba taszított tömegek Gorbacsovban nem a szabadság, hanem a káosz megteremtőjét látták és látják mind a mai napig. Ezzel szemben Oroszországtól nyugatra a világ hidegháborús kettéosztottságának megszüntetőjeként és a vasfüggöny lebontójaként tekintenek rá. Az ellentmondásos örökségű volt pártfőtitkár 2022. augusztus 30-án hunyt el.