Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Meghal a mikrobiológia megteremtője

2004. augusztus 11. 01:23

Antoine van Leeuwenhoek holland természettudós, meghal 91 éves korában. A neves tudós, akit a mikrobiológia megteremtőjeként tartanak számon, 1654-ben egy textilkereskedő alkalmazottjaként dolgozott, és szabad idejében végzett kutatásokat mikroszkópjával. Az első mikroszkópot egy holland szemüvegkészítő szerkesztette meg 1590-ben, miután a lencserendszer elve már 1538-ban megszületett Itáliában. Leeuwenhoek újítása főként a felhasználás módja. Tudományos előképzettség nélkül önmaga fejlesztette ki és készítette el mikroszkópjait, melyekkel növényi, állati és emberi szöveteket vizsgált. Kutatásai során feltárta az emberi test fontos alkotóelemeit és elsőként fedezte fel, hogy a vízben és a levegőben eddig ismeretlen apró élőlények (hollandul "dierjes", latinul "animaculi") találhatók. Leeuwenhoek megfigyelte, hogy az esőcseppben eleinte nincsenek élőlények, azonban amint a vízcsepp a földre hull, tömegével jelennek meg benne a parányi állatkák. Mivel a természet kutatása során a természet egységes osztályozhatóságának gondolatából indultak ki, a felfedezett apró élőlényeket a már ismert élőlények rendszerébe illesztették bele. Csak Louis Pasteur fejleszti tovább Leeuwenhoek mikroorganizmusokról nyert megfigyeléseit. A holland tudós legfontosabb felfedezései: 1673-1674-ben a vörösvérsejtek, 1674-ben az infusoriák, 1677-ben a baktériumok és a hímivarsejtek, valamint 1682-ben a harántizmok hisztológiai szerkezetének felfedezése.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Meghal a mikrobiológia megteremtője

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra