Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A szocialista `államalapítás ünnepe`

2004. augusztus 3. 02:56

A magyarországi kommunista hatalomátvételt követően megváltoztak a hivatalos ünnepek. Új állami ünnepek jelentek meg (április 4., november 7.), egyes korábban megünnepelt napok új, a rendszer történelmi igazolásának megfelelő tartalmat kaptak. Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja volt, a két világháború között ez kiegészült a Szent István-i (Trianon előtti) Magyarország visszaállításának összenemzeti célkitűzésére való állandó emlékeztetéssel. E vallási és nemzeti tartalmak egyike sem volt vállalható és kívánatos az új rendszer számára. Teljes megszüntetése vagy eljelentéktelenítése, mint az a tisztán vallási ünnepek egy részével történt, mégsem látszott célszerűnek. Az ünnep hagyományának állami-nemzeti tartalma lehetővé tette tartalmi `megújítását`. Ezt a feladatot az új alkotmány hatálybalépésének 1949. augusztus 20-ra való időzítésével, mint `új` - értsd: szocialista - `államalapítással` oldotta meg a pártvezetés. Ugyanakkor felerősítette az ünnep ugyancsak régi keletű népi, plebejus tartalmát: az aratás befejezésének az első (immár az új gabonából készült) kenyérrel szimbolizált ünnepét. Az átalakítás augusztus 20. esetében a rendszerhez képest kevésbé átpolitizált rítust eredményezett. A vallási vonatkozásokat (pl. a budapesti Szent Jobb-körmenetet) évtizedekre betiltották, de a más ünnepekre jellemző felvonulások, operaházi díszünnepségek, beszédek, tömeges kitüntetés-átadások, katonai parádék helyett a pártvezetők általában élenjáró mezőgazdasági termelőszövetkezeteket kerestek fel.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A szocialista `államalapítás ünnepe`

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra