A parlament egyhangúan elfogadta az 1949. évi XX. törvényt a Magyar Népköztársaság alkotmányáról. Ez már a májusban első ízben egységes Népfront-listával választott (valójában egypárti) országgyűlés volt. Az alaptörvény augusztus 20-án lépett életbe. Szerkezeti mintája az 1936. évi, sztálini szovjet alkotmány, a magyar történeti alkotmány fejlődésére bevezetője nem is utalt. Funkciója az új kommunista berendezkedés alapintézményeinek deklarálása volt. Magyarország népköztársaság lett, az államhatalom `tartalma`: proletárdiktatúra; célja a szocialista társadalmi rend felépítése. Az alkotmány utalt az alapvető ipari termelőeszközök köztulajdonba vételére. A kisbirtokos parasztság szövetkezeti `összefogását` célként jelölte meg. Megszűnt a hatalmi ágak szétválasztása. Az államhatalom legfelső szerve az országgyűlés lett, de csak évente legalább két ülését írta elő az alaptörvény. Létrehozták az Elnöki Tanácsot, amely testület viszont a parlament helyettesítő szerve lett; a kormány előterjesztése alapján gyakorlatilag törvényhozó, hatalmi funkciókat látott el (törvényerejű rendeletek). Megszűnt a köztársasági elnöki intézmény, a helyére lépő Elnöki Tanács elnöke vette át annak néhány reprezentatív funkcióját. Megszűnt a költségvetés országgyűlési ellenőrzésének intézményrendszere, a Legfőbb Állami Számvevőszék. Bekerült az alkotmányba a bírói függetlenség, de garanciák nélkül. A törvényesség legfőbb őre az ügyészi szervezet lett, de a parlament először csak 1953-ban választott legfőbb ügyészt. Az állampolgárok jogait ugyancsak felsorolta az alkotmány, többek között a munkához, a pihenéshez, üdüléshez való jogot is, de garanciákat ezek mellé nem rendelt. Az alkotmány nem rendelkezett a politikai pártokról (rögzítette viszont a Magyar Dolgozók Pártja "vezető politikai szerepé"-t). Az alkotmányosság garanciáiról (alkotmánybíróság) az alaptörvény nem szólt. Végül megváltoztatta a címert: az 1946 óta használt ún. Kossuth-címer helyébe a szovjetre erősen emlékeztető formájú vörös csillagos címer került.