Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Szakszervezeti kormány

2004. augusztus 1. 20:33

A Budapesti Munkás- és Katonatanács augusztus 1-jén Peidl Gyulát, a nyomdászszakszervezet egyik vezetőjét bízta meg az új kormány megalakításával. A következő napon hivatalba lépő kabinetben csak szociáldemokrata szakszervezeti vezetők kaptak tárcát, innen a `szakszervezeti kormány` közkeletű elnevezés. A Peidl-kormány augusztus 2-án visszaállította az 1918. november 16-án elfogadott köztársasági államformát, rendeletet adott ki a forradalmi törvényszékek feloszlatásáról és a régi bírósági szervezet helyreállításáról, hatályon kívül helyezte a bérházak, valamint az ipari és kereskedelmi vállalatok államosítását. Az államapparátus nem volt hajlandó engedelmeskedni Peidl Gyulának és minisztereinek. A román hadsereg augusztus 4-én és 5-én megszállta Budapestet, és magát tekintette a helyzet urának. A megszállók megkezdték az ország kirablását. A "Fehér Ház" nevű ellenforradalmi szervezet tagjai Friedrich István mérnökből és gyártulajdonosból lett politikus vezetésével, és a román katonai hatóságok támogatásával augusztus 6-án este minden ellenállás és nehézség nélkül lemondatták a Peidl-kormányt. Friedrich már augusztus 5-én a fővárosba hívta alcsúti birtokáról József főherceget, aki 1918 őszén IV. Károlytól homo regiusi megbízatást kapott. Erre hivatkozva a főherceg magát Magyarország kormányzójának nyilvánította, és augusztus 7-én megbízta Friedrichet, hogy alakítson ideiglenes kormányt.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Szakszervezeti kormány

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra