II. József jobbágypolitikájában követte és továbbfejlesztette Mária Teréziának az úrbéri rendelettel megkezdett törekvéseit. A parasztvédő politika hátterében, a humanitárius törekvések mellett, elsősorban az ország gazdasági teljesítőképességének emelése, valamint a földesúri hatalom és jövedelmek rovására az állam befolyásának és adóbevételeinek növelése álltak. A parasztság helyzetének és gazdálkodásának megjavítására a kamarai (állami) uradalmakon II. József már 1783-ban rendeleteket adott ki. Szorgalmazta a robot megváltását, a pénzgazdálkodást és a nagy uradalmaknak kisebb paraszti birtokokra való felosztását. Bár II. József már ekkor megfogalmazta, hogy az örökös tartományokhoz hasonlóan Magyarországon és Erdélyben is meg kívánja szüntetni a személyi, jobbágyi függőséget, parasztpátensét csak 1785. augusztus 22-én adta ki. A pátens megszüntette a jobbágy nevet és a földhöz kötöttség állapotát: bármely vallású és nemzetiségű paraszt szabadon költözködhet. Földesura engedélye nélkül házasodhat, mesterséget folytathat, tanulhat. Nem köteles földesurának személyes szolgálatot teljesíteni, csak ha önszántából szegődik el. Ingó javairól szabadon rendelkezhet, telkétől (még örököse sem) fosztható meg, és egyik községből a másikba sem helyezhető át. Földesúri hatalmaskodás ellen a megyei ügyész segítségét kérheti. A jobbágyrendelet a magyarországi paraszti társadalom viszonyiban jelentős változásokat ugyan nem hozhatott, de társulva az uralkodó népközeli magatartásával, megértő odafigyelésével, jelentős morális hatással bírt, mind a birtokos nemesség nevelésére, mind a parasztság helyzetének javítására. Jelentősen javíthatott a parasztság anyagi helyzetén II. József 1786. november 6-án kiadott rendelete, mely a paraszt számára egész évre engedélyezte a borkimérést. Az igazságszolgáltatás reformja és különösen a szegények pereiben hivatalból közreműködő paraszt-ügyvédek alkalmazása, valamint a felsőbb hatóságok fokozottabb ellenőrzése csökkentette a parasztság kiszolgáltatottságát a földesúri hatalommal szemben.