Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Lerombolnák a szaharai spanyol erődöt

2004. július 27. 12:07

Műemlékvédők tiltakoznak az ellen, hogy a marokkói hatóságok lerombolják a spanyolok által 1884-ben épített dahlai erődítményt.

<

A bontás egy februári marokkói kormányhatározat alapján július 2-án kezdődött, és jelenleg is tart. Az épületet kaszárnyaként használták a Szaharába érkezett spanyolok, majd a térséget 1975-ben bekebelező Marokkó katonái. Helyére most parkot terveznek.


A 266 ezer négyzetkilométeres sivatagos Nyugat-Szaharára, amelyben mintegy 300 ezer ember él, igényt tart az Algéria által támogatott Polisario front is, amely vitatja Marokkó szuverenitását e térség fölött. Egy, a Polisarióhoz közel álló szervezet közleménye szerint az erőd eltüntetésével a marokkói hatóságok "le akarják rombolni a szaharai nép történelmének egy emlékét".


A dahlai erőd a világirodalom történetében is szerepet játszott. Antoine de Saint-Exupéry (1900-1944) Terre libre (Szabad föld) című művében beszámolt arról, hogyan mentette meg az életét az építmény. A kis herceg írója, aki pilóta volt, egy éjszakai postarepülése során eltévedt e kietlen térségben, és csak a Villa Cisneros (ez volt az erőd spanyol neve) fényei igazították útba.


(MTI Panoráma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Lerombolnák a szaharai spanyol erődöt

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra