Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Szépülő Versailles

2004. július 22. 15:27

Július elején megkezdődött a versailles-i palotakomplexum restaurációja, ami a tervek szerint 17 évig tart, és kiterjed az egykori királyi palotára, a melléképületekre és a kertekre is.

<

Versailles viharos múltra tekint vissza. 1623-ban még csak szerény vadászpavilon volt, majd fokozatosan a mindenkori királyok pompás rezidenciájává vált. Az 1789-es forradalom alatt kincseit részben megsemmisítették, de I. Napóleon még ott töltötte a nyarakat. Helyrehozataláért azonban még az utána következő Bourbon királyok, XVIII. Lajos és X. Károly sem tettek semmit. Végül 1830-ban Lajos Fülöp a nemzetnek ajándékozta azzal, hogy `váljon Franciaország minden dicsőségét bemutató` múzeummá. A dicsőség azonban egy ideig még késett.


A palota-együttes az 1871-es porosz-francia háború idején kórházként működött, majd I. Vilmos császár a tükörtermet választotta a második német birodalom kikiáltásának színhelyéül. Revansot a franciák 1919-ben vehettek, amikor ugyanebben a galériában írták alá a "Versailles-i szerződéseket" - idézi fel a történelmet a madridi El País című lap.


A sok hányattatás otthagyta nyomait a palotán. A 73 méter hosszú, 17 nagy ablakos "tükörterem" falain repedések keletkeztek, a mennyezet beázott, Charles Lebrun híres falfestményeinek színei megfakultak, a 357 tükör elhomályosult. Az az évi három millió ember, aki odalátogatott, már csak halvány másolatát láthatta annak a csodálatos szépségnek, amelyet XIV. Lajos 1686-ban elképzelt, hogy elkápráztassa a sziámi királyt.


A tükörterem festményeinek restaurálását egy magáncég vállalta 10 millió euróért (2,5 milliárd forint). És hogy a Versailles-ba érkező turista ne legyen nagyon csalódott, a munkát részletekben végzik el. A lezárt területeken folyó restaurálást pedig monitoron keresztül teszik láthatóvá. A feladattal négy év alatt kívánnak végezni.


A francia kulturális minisztérium a felújítás első szakaszára (2004-2009) 135 millió eurót ad. Ebből az összegből fedezik az elektromos rendszer felújítását, a 414 ablak rendbe hozását, a tetőzet kijavítását, a tűzveszély minimálisra csökkentését, a márvány belső udvarok helyreállítását, a közönségfogadás modernizálását.


A felújítás egyik célja kényelmesebbé, sokszínűbbé tenni a turisták számára a látogatást. Ízelítőül már az idén augusztus végén lovasbemutatót szerveznek a kertben, októberben pedig kortárs művészek fellépése várható. Néhány eddig használaton kívüli helységből pedig pedagógiai központ lesz. Mindezzel azt is meg akarják akadályozni, hogy az örökség egyfajta Disney-parkká változzon. 


(MTI Panoráma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Szépülő Versailles

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra