A békekísérletek magyarok és nem magyarok között szinte a fegyveres harc kitörésével egy időben megkezdődtek. A nem magyar népek vezetői is látták: háborús úton nem érik el a remélt nemzeti önrendelkezést. A forradalom vezérei közül csak néhányan ismerték fel, hogy a magyarságnak az ország nem magyar népeivel, mint egyenjogú nemzetekkel kell számolnia. Teleki László az olmützi alkotmányt követő napokban sürgette Kossuthot, hogy egyezzenek meg a nemzetiségekkel, s adjanak nekik területi autonómiát, anyanyelvű közigazgatást, iskolát, igazságszolgáltatást. A radikálisok felvetették az ország föderatív átalakítását. A kormány álláspontja: `föderatív status felállításába` nem mehetnek bele. Az egyezkedések mégis felgyorsultak. Az 1848. évi levert havasalföldi román forradalom vezetői közvetítésre ajánlkoztak a magyarok és az erdélyi románok között. A magyar kormánnyal aláírt `megbékélési tervezet` képzete részben az alapját a magyar nemzetgyűlés 1849. július 28-án elfogadott határozatának. Ez ugyan nem adott területi autonómiát a nemzetiségieknek, de elismerte jogukat a szabad nemzeti fejlődésre, és kiterjedt nyelvhasználati jogokat biztosított számukra.