1412 decemberében Zsigmond személyesen akarta irányítani a Velence elleni háborút. 1413 áprilisában elhagyta az országot, a harcokat lezáró fegyverszünet megkötése után pedig nem tért haza. A magyar történelemben mindaddig elképzelhetetlen módon, több mint hat évig volt távol országától. Hosszabb időt töltött Lombardiában, megállapodott XXIII. János pápával az egyetemes zsinat összehívásáról, majd Németországba indult. 1414. november 8-án Aachenben német királlyá koronázták, innen utazott az ugyanekkor megnyílt konstanzi zsinatra. Miután az egyházszakadás felszámolásához szükség volt az aragón uralkodó pártfogását élvező XIII. Benedek lemondatására, Zsigmond 1415 júliusában útra kelt, hogy személyesen oldja meg az utolsó nehézségeket. Konstanzból Avignonon át Narbonne-ba, majd Perpignanba utazott, ahol sikerült rábeszélnie I. Ferdinánd aragón királyt az egység támogatására. A nagy európai körutazás a következő évben folytatódott, mivel a zsinat eredményeire veszélyt jelentett az időközben kiújult "százéves háború". Zsigmond közvetíteni próbált a párizsi és a londoni udvar között. 1417 januárjában érkezett újra Konstanzba, ahonnan a zsinat feloszlatása után, 1418 májusában indult vissza Augsburg és Regensburg érintésével Magyarországra. Több ezer kilométeres utazására nagy számú magyar kíséret követte. Sokan közülük most találkoztak először a fejlettebb nyugat-európai társadalmi, kulturális viszonyokkal. A külföldön látott újdonságok nagy része azonban - anyagi források híján - továbbra is elérhetetlen maradt számukra. Átvették ellenben, és Magyarországon elterjesztették a címerhasználatot. A király utazásai csakúgy, mint a fejedelmi vendégek gyakori budai látogatásai, plasztikusan jelzik, hogy a korabeli Magyarország szervesen tagolódott a keresztény Európába.