Pfalzi Ruprecht 1410-ben bekövetkezett halála után a Luxemburg-házból hárman pályáztak a német királyi trónra: az egyszer már megválasztott, majd letett Vencel cseh király, Jodok morva őrgróf és Zsigmond magyar király. A hét választófejedelem a brandenburgi őrgróf, a szász herceg, a rajnai palotagróf, a cseh király, valamint a mainzi, a kölni és a trieri érsek volt. A választófejedelmek közül négy Jodokot, kettő Zsigmondot támogatta, a brandenburgi szavazat - mivel Zsigmond is, Jodok is magát tartotta birtokosának - kétséges volt. Zsigmond 1410. szeptember 20-án puccsszerűen német királlyá nyilvánította magát. Október 1-jén azonban a frankfurti választás Zsigmond eljárását érvénytelenítette. Jodok 1411 januárjában váratlanul meghalt. Hosszú tárgyalássorozat kezdődött. Ennek eredményeként július 21-én a választófejedelmek - anélkül, hogy új szavazást tartottak volna - egyhangúlag Zsigmondot jelentették ki királyuknak. Zsigmond ezzel a Luxemburg-családból - dédapja, apja és bátyja után - negyedikként került a német trónra. A 13. századtól ugyan a megválasztott német király - a Német-római Birodalom fejeként - csupán egy volt a birodalmi fejedelmek közül, tényleges hatalommal csak saját tartományában rendelkezett, de nemzetközi tekintélye - különösen akkor, ha Rómában német-római császárrá is koronázták - még mindig jelentős volt. A magyar király ezzel Európa első uralkodójává vált.