Panmindzsonban az ENSZ-csapatok részéről William Harrison altábornagy és Észak-Korea részéről Nam Ir tábornok fegyverszüneti egyezményt ír alá, s ezzel véget ér a koreai háború (1950. VI. 25.). A fegyverszüneti egyezmény Észak- és Dél-Korea határának a 38. szélességi fokot jelöli meg, akárcsak a háború kitörése előtt is, a demarkációs vonal mentén demilitarizált övezetet hoznak létre, emellett semleges felügyelő-bizottságot alakítanak. A békés rendezésre tett erőfeszítések Genfben, 1954-ben eredménytelenül zárulnak. Miután a Dél-Koreát támogató 15 ENSZ-tagállam, elsősorban az Egyesült Államok csapatai 1950 őszén átlépték a 38. szélességi fokot és elérték a Jalut, a kínai-koreai határfolyót, Kína "önkéntes alakulatokkal", valójában reguláris katonaságával beavatkozott a háborúba. Kína érdekelt volt abban, hogy a határán Észak-Korea, mint ütközőállam fennmaradjon. A kínaiak visszaverték az ENSZ-csapatokat és a dél-koreai alakulatokat, a 38. szélességi fok mögé szorították és elfoglalták Szöult. Újabb amerikai erősítések megérkezése után Szöult sikerült visszafoglalni, s 1951 tavaszától a harcok főleg a 38. szélességi fok körül folytak. Miután visszahívták Douglas MacArthur tábornokot, aki szükség esetén akár atombombákkal is támadni akarta a kínai utánpótlási bázisokat (1951. IV. 11.), a front állóháborúvá merevedett. 1951. július 10-én megkezdődtek a fegyverszüneti tárgyalások a Hidegháborúval összefüggő koreai háború miatt Európa a harmadik világháború kitörésétől tartott, s ennek következtében a nyugati országokban fokozódott a fegyverkezés. A brit munkáspárt kormány belebukott abba, hogy a fegyverkezés kedvéért csökkentette a szociális kiadásokat. Főleg az NSZK-ban és Japánban a koreai háború gazdasági fellendülést váltott ki azáltal, hogy növelhették a fogyasztási cikkek exportját az Egyesült Államokba, amelynek termelése a hadiiparra koncentrálódott.