Jan van Eyck, az észak-európai késő gótika és kora reneszánsz legjelentősebb festője, mintegy 50 évesen meghal és 1441. július 9-én, Brüggében eltemetik. Hubert nevű bátyjával együtt Jan van Eyck a realista, természetközeli holland festészet megalapítójának számít. Műveiben a gótikus festészet hagyományos teológiai-szimbolikus elemei és motívumai összekapcsolódnak egy újszerű, természetközeli valóságfelfogással.
A genti oltár táblaképein (Szent Bávó-székesegyház, Gent), amelyek 1432 körül készültek el, a testvérek, Hubert és Jan van Eyck a központi perspektíva törvényeihez közelítenek, melyeket Filippo Brunelleschi (1446) fedezett fel. "A bárány imádása" című sokszárnyú oltárképen van Eyckék a levegőperspektívát alkalmazzák, hogy a térbeliség illúzióját megteremtsék. A levegőperspektíva azt jelenti, hogy a színek mindig kékesebbnek tűnnek. Ez olyan színváltozás, melyet a pára és a fény idéz elő. "Rolin kancellár Madonnája" (dátum nélkül; Louvre, Párizs) című festményén Jan van Eyck a háttér pontos megfestésével adja meg a mélységet, azonkívül igyekszik részletesen kidolgozni az arckifejezést, ami az arcvonások alapos megfigyeléséről tanúskodik.
Jan van Eyck egyike az első festőknek Észak-Európában, akik arcképfestészetükben a középkor tipizálós stílusától elfordultak, és pontos, tudományos látásmód alapján rátaláltak a modell egyéni ábrázolására. Híres festményén, az 1434-ben készült "Arnolfini házaspár" címűn (National Gallery, London) van Eyck mesteri tudása a belső tér megjelenítésében mutatkozik. Giovanni Arnolfininek és feleségének, Giovanna Genaminak megfestését esküvőjük alkalmával, melynek van Eyck valószínűleg tanúja volt, a holland festészet első zsánerképének lehet tekinteni. Habár az emberábrázolás a hosszú, keskeny arányokkal még teljes mértékben a gótikus hagyományt követi, a lakás (csillár, tükör, papucs stb.) ábrázolása realisztikus.