A mezőgazdasági termékek a két világháború között az export 75-80%-át tették ki. Ezen belül a gabona állt az első helyen. A magyar gabonatermelésnek átlagosan a fele került külföldi piacra. Szántóföldi termelésünket továbbra is a gabonafélék dominanciája (55-57%) jellemezte. A búza átlagtermése az 1920-1938. közötti években 7,5 q/kat. hold. A búza termelése és értékesítése az egész magyar gazdasági rendszer létkérdésévé vált. "A búza jelenti a hazai mezőgazdaságot" - mondták sokan. Ennek megfelelően a földművelésügyi kormányzat megkülönböztetett figyelemmel kísérte a búza termesztését. Megkezdődött a termelés modernizálása, az új fajták Kísérleti Állomáson, a Növénynemesítő Intézetben és a növénynemesítő gazdaságokban a világpiacon is versenyképes alanyokat (Bánkúti 1201, Székács 1055) állítottak elő, amelyeket azután az állam kedvezményes vetőmagakciókon juttatott el a termelőkhöz. 1938-ban már nemesített vetőmagvakkal látták el a vetésterület 70%-át, s ezek termésátlaga 3 q-val több volt holdanként, mint a régi magyar fajtáké. A válság időszakában a világpiaci árak 54%-kal estek, ráadásul mindez óriási piacvesztéssel párosult. Ennek ellensúlyozására született a gabonaneműek értékesítéséről szóló 1930. évi XXII. tc. Az ún. "boletta-törvény" rendelkezése értelmében a termelő gabonájáért (elsősorban búza és rozs) mázsánként 3-6 pengő értékben gabonajegyet (bolettát) kapott, amelyet adófizetésre használhatott, vagy - ha adóhátraléka nem volt - készpénzre válthatott. Aki külföldre szállított gabonát, az a központi gabonaértékesítési alapból bolettája ellenében visszakapta annak árát.