Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Több mint 2600 tárgy került elő az ősi kínai sírokból

2022. január 4. 08:25 MTI

Egy hajdani uralkodó családtagjainak sírjaként azonosították régészek azt a sírhelyet, amelyet a mai kelet-kínai Csianghszi tartományban tártak fel – számolt be a Dajiangwang (Tacsiangvang) helyi hírportál.

<

Az ásatást vezető régészek beszámolója szerint a mintegy 230 négyzetméter alapterületű sírkamrában cserépedényeket, főzőüstöket és egyéb tárolásra alkalmas eszközöket, valamint babot találtak.

A 16 méter hosszú és 14,4 méter széles sírhelyet 80 méter hosszú és 63 méter széles téglalapot formáló árok vette körül. A sírkamra hét, fából készült koporsót őrzött.

A sírhelyet korábban sírrablók forgatták fel, ám a régészeknek még így is több mint 2600 tárgyat – a többi közt jádekőből készült tárgyakat, fegyvereket és hangszereket – sikerült begyűjteniük az ásatás során.

Szakértők a legfontosabb leletként két, gravírozott réztőrt emeltek ki. A hajlított tőrökre vésett szövegek alapján a kutatók arra következtettek, hogy a sírhelyben eltemetett emberek a hadakozó fejedelemségek korában (Kr.e. 475 - Kr.e. 221) fennálló Jüe állam egykori királyának, Koucsiennek a leszármazottai lehettek, akik a korszak közepén élhettek.

A sírhely helyszínére először 2013-ban lettek figyelmesek régészek, az ásatás a helyszínen 2017-ben kezdődött meg. A sírhely feltárását követően a szakértők a környék további tanulmányozását tervezik a korszak behatóbb megismerése céljából.
 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Több mint 2600 tárgy került elő az ősi kínai sírokból

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra