Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Utazóbőröndökben felidézett emlékek: kiállítás a Magyarság Háza első tíz évéről

2021. december 21. 12:53 MTI

A Magyarság Háza utóbbi tíz évben folytatott tevékenységét, a magyarság kulturális örökségét mutatja be Az első tíz év című utazó kiállítás, amely először a budapesti Szent Máté Kulturális Központban lesz látható hétfőtől.

<

A Magyarság Háza az elmúlt tíz évben több ezer eseményt szervezett a Kárpát-medencében és a diaszpórában több mint kétezer előadó részvételével – idézte fel a kiállítás hétfői megnyitóján az intézmény igazgatója.

Csibi Krisztina elmondása szerint rendezvényeik sokféle tematikát öleltek fel: a színházi, filmes és zenei programok és meseelőadások mellett kiemelte a Határtalanul! program rendhagyó óráit és a borsi Rákóczi-kastélyban októberben megtartott négynapos fesztivált is. Tegnap adták át első alkalommal a Magyarság Háza-díjakat – emlékeztetett.

Pánczél Károly országgyűlési képviselő (Fidesz), a Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke hangsúlyozta: csodálatos tíz év van a Magyarság Háza mögött. Mint felidézte, száz éve a trianoni döntés kötötte gúzsba a magyarságot, majd a kettős állampolgárságról szóló népszavazás okozott „lelki Trianont”, ezért köszönet jár azoknak, akik a nemzetegyesítés ügyét szolgálták, többek között a Magyarság Házának – fogalmazott.

Pánczél Károly kiemelte, hogy a szétszakítottság felett érzett gyász mellett keresni kell a megoldásokat is, a válasz pedig a határokon átívelő nemzetegyesítés.

Ennek első pillére az alkotmányos alapok megteremtése volt a nemzeti összetartozásról szóló törvénnyel együtt, majd következett a nemzet közjogi egyesítése, az állampolgárság és a választójog megadása a határon túli magyarok számára.

Fontos elem az identitás megőrzése – például az ösztöndíjprogramok, a hétvégi iskolák, az óvodaépítési program, a diáktáborok és a Magyarság Házának eseményei – és a gazdaságélénkítés is, a nemzetegyesítés ötödik pillére pedig a külhoni etnikai magyar pártok támogatása – fejtette ki a képviselő.

Elmondása szerint az elmúlt tíz évben sikerült kialakítani a nemzetpolitika intézményrendszerét: van a nemzetpolitikának miniszterelnök-helyettese, államtitkársága, működik a Nemzeti Összetartozás Fóruma, a Magyar Állandó Értekezlet és a Diaszpóra Tanács, de létrejött a Bethlen Gábor Alapkezelő szervezete és azon belül a Magyarság Háza is.

Az elmúlt tíz év egyik kiemelkedő eseménye volt a Magyarság Háza Mi, magyarok című kiállítása, és az intézmény most megnyílt tárlata is egy pozitív magyarságképről, az egymás iránti felelősségérzetről szól – méltatta az intézmény programjait Pánczél Károly.

Az első tíz év című kiállítás tíz, nagy méretű utazóbőröndben idézi fel a Magyarság Háza eddig megvalósított ötleteit, kezdeményezéseit és programjait.

A tárlat bemutatja a külhoni magyar tájak természeti és épített ékességeit, a kortárs magyar képzőművészet, irodalom, zene és színjátszás induló és már úton lévő nagyköveteit, a mesék birodalmát és a magyar konyha gazdag ízvilágát. Végül a látogató belehallgathat rendhagyó tanórákba és bepillanthat Hunyadi Mátyás királyi udvarába is.

A kiállítás január 20-ig ingyenesen látogatható a Damjanich utcai Szent Máté (D50) Kulturális Központ első emeletén, majd a tervek szerint bejárja a Kárpát-medencét és a diaszpórába is eljut majd.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Utazóbőröndökben felidézett emlékek: kiállítás a Magyarság Háza első tíz évéről

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra