Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Idehaza csekély elismerésben részesült, a fasizmus elől Amerikába menekült Bartók Béla

2021. szeptember 26. 10:01 MTI

76 éve, 1945. szeptember 26-án hunyt el New Yorkban Bartók Béla, a múlt század kiemelkedő magyar zeneszerzője, népzenekutató, zongoraművész, zenepedagógus. Hazaszállított hamvait 1988. július 7-én Budapesten helyezték végső nyugalomra.

<

1881. március 25-én született Nagyszentmiklóson (ma Sannicolau Mare, Románia) zeneszerető családban, több hangszeren is játszó iskolaigazgató édesapja a helyi műkedvelő zeneegylet elnöke volt. Ötévesen tanítónő édesanyjától vett először zongoraleckéket, kilencévesen már komponált, szerzeményeit két évvel később nyilvános koncerten adta elő.

Zenei tanulmányait 1894-ben Pozsonyban kezdte meg, 1899-től a budapesti Zeneakadémia növendéke volt. Zongoristaként tűnt fel, komponálni csak huszonegy évesen kezdett újra. Ebben az időben ismerkedett meg az ifjú hegedűművésznő Geyer Stefivel, iránta táplált reménytelen szerelme döntő szerepet játszott zeneszerzői stílusának kialakulásában.

Tanulmányai befejezése után a magyar népzene felé fordult, Kodály Zoltánnal itthon és a szomszédos országokban több ezer népdalt gyűjtöttek össze, a népi dallam- és ritmusvilág műveik részévé vált. (Bartók később, 1913-ban algériai útján arab zenét gyűjtött, a harmincas évek közepén pedig Törökországban is járt gyűjtőúton.) 1907-ben a Zeneakadémia zongora tanszékének tanára lett, s feleségül vette Ziegler Mártát.

Zenéjét kezdetben heves elutasítás fogadta disszonáns hangja, válsághangulata és paraszti színei miatt. 1911-ben írott egyetlen operáját, A kékszakállú herceg várát elutasították, ezért 1912-ben visszavonult a zenei közélettől.

1917-ben aztán nagy sikerrel mutatták be a szintén Balázs Béla szövegkönyvére komponált A fából faragott királyfi című táncjátékát (a zenekari szvit 1931-ben született). A csodálatos mandarin 1926-os kölni premierje botrányba torkollott, és Konrad Adenauer, Köln akkori polgármestere betiltotta a további előadásokat. A darab 1945-ös hazai bemutatóját a zeneszerző már nem érte meg.

Bartók a Tanácsköztársaság alatt tagja volt a zenei direktóriumnak, ezért 1920 után a jobboldali sajtó hevesen támadta, szlovák és román népdalgyűjtése miatt pedig hazafiatlansággal is vádolták. 1923-ban újra megnősült, tanítványát, Pásztory Dittát vette el.

Ugyanebben az évben írta Táncszvit című művét a főváros egyesítésének jubileumi ünnepségére. Külföldön egyre nőtt a hírneve előadóként és zeneszerzőként is, de idehaza egyfajta belső emigrációban élt. A fasizmus fenyegető árnyékában 1930 és 1936 között itthon nem játszotta saját műveit, a náci hatalomátvétel után nem lépett fel többé Németországban, végül 1940-ben a fasizmus elől Amerikába emigrált.

A Columbia Egyetemen folytatta népzenei kutatásait, de utolsó éveiben a leukémia a tanításban és a koncertezésben is akadályozta. Utolsó alkalommal 1943 januárjában lépett fel New Yorkban.

Élete végén írott nagy műve a honvágyát és minden keservét zenébe öntő vallomás, a Concerto, illetve a Yehudi Menuhin számára komponált Hegedű szólószonátaBrácsaversenye és feleségének ajánlott 3. zongoraversenye torzóban maradt, ezeket Serly Tibor fejezte be.

Bartók Béla 1945. szeptember 26-án halt meg New Yorkban, hazaszállított hamvait 1988. július 7-én Budapesten helyezték végső nyugalomra. 1935-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1945-ben rendes tagja, 1948-ban az elsők között kapta meg – posztumusz – a Kossuth-díjat.

A minden műfajban alkotó Bartók dinamikus és változatos stílusát élénk ritmus, a diatonikus és kromatikus elemek együttélése jellemzi. Mesterműve a román népballadára írt Cantata Profana kórusmű, a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára, a Divertimento, a Kontrasztok (melyet a dzsesszklarinétos Benny Goodmannek és Szigeti József hegedűművésznek írt), az Allegro barbaro című zongoradarab, valamint hat vonósnégyese.

Kutatói eredményei is korszakosak, számos népdalgyűjteményt állított össze. Gyermekeknek és Mikrokozmosz című kötetei a zongorapedagógia alapművei, rengeteg cikket írt a kortárs muzsikáról és a népzenéről. Zeneszerzőként, népzenekutatóként, zongoraművészként és tanárként egyaránt maradandót alkotott. Művészi nagysága ellenére szerény maradt, kora egyik legnagyobb humanistája volt.

Bartók Béla nevét számos intézmény viseli, többek között az 1987 óta komolyzenét sugárzó közszolgálati rádiócsatorna és a Müpa Nemzeti Hangversenyterme. Emlékét őrzi a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny, a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál, a Szombathelyi Nemzetközi Bartók Fesztivál és Szeminárium.

Minden évben születésnapján adják át a Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjat, utolsó budapesti lakhelyén, a II. kerületi Csalán utcában emlékháza működik. 2015-ben két új Bartók-lemez is megjelent: az egyiken parasztzenei környezetben hallható összes férfikari műve, a másik valamennyi kórusművét tartalmazza.

Ugyancsak 2015-ben jelent meg átfogó életrajza David Cooper ír tudós tollából, az Amerikában és Nagy-Britanniában is kiadott könyv felveti annak lehetőségét, hogy Bartók az Asperger-szindróma egyes tüneteit mutatta. Nagyszentmiklósi szülőhelyén 2018. szeptember elején avatták fel szobrát, Aurel Gheorghe Ardeleanu temesvári szobrászművész alkotását.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Idehaza csekély elismerésben részesült, a fasizmus elől Amerikába menekült Bartók Béla

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra