Hat évszázad iszlám uralom köszöntött Jeruzsálemre az 1244-es ostrom sikerével
2021. augusztus 23. 15:10 Csernus Szilveszter
Jeruzsálem, három vallás szent városa rögös történelme során hét alkalommal cserélt keresztény, illetve iszlám gazdát az 1947-1948-as rendezésig. A legtartósabbnak ezen hódítások közül az 1244-es bizonyult, ugyanis azt követően több mint hat évszázadon át az iszlám félhold uralma alatt élte mindennapjait a város. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne hódították volna meg más muzulmán államok, uralkodók Jeruzsálemet ezen időszak folyamán – utolsóként például az Oszmán Birodalom –, de a keresztény lakosoknak egészen a múlt századig kellett várni, hogy ne iszlám feljebbvalóik parancsainak engedelmeskedjenek. Az 1244-es ostromnál, bár a keresztes védők seregének jó részét muszlim katonák alkották, a hódítók mégsem bántak kesztyűs kézzel a gyaur lakosokkal és a szent helyekkel: mindössze néhány száz keresztény menekült élte csak túl a mészárlást és a templomokat is hosszú időbe telt újjáépíteni.
Jeruzsálem ismét keresztes kézen
Amikor Szaladin szultánnak (1174-1193) sikerült egyesítenie Szíriát és Egyiptomot az Ajjúbida Szultanátus égisze alatt, az a vékony és törékeny keresztes államok számára hosszú távon végzetesnek bizonyult, ugyanis bekerítették őket. Ám a Jeruzsálem 1187-es eleste által életre hívott III. keresztes hadjárat ahhoz elég volt, hogy megállítsa Szaladint, de a Szent Város felmentésére már nem. A keresztesek legnagyobb szerencséjére Szaladin halálát követően utódai és rokonai közötti marakodás felbomlasztotta Egyiptom és Szíria egységét, így a frank (ez volt a különböző nemzetiségű keresztesek gyűjtőneve akkoriban) királyságok fellélegezhettek.
Ugyanakkor a Szentföld fölszabadításának eszméje is kezdett már hanyatlásnak indulni, beköszöntött az ún. „célt tévesztett” keresztes hadjáratok kora: ilyen volt a gyermekek hadjárata, illetve a Konstantinápolyt célzó IV. hadjárat, ami kifejezetten rossz hatással volt a Szentföld ügyére, hiszen nemcsak Európából, de még Palesztinából is az új Latin Császárság felé vették útjukat a szerencsét próbálók.
A Magyar Királyság részvételével zajló, a történettudomány által V. sorszámot kapó keresztes hadjárat sem ért el átütő eredményt, de jó jelnek mutatkozott, hogy már 1215-ben, német királlyá koronázásakor keresztes esküt tett a dél-itáliai és szicíliai Normann Királyság ura, II. Frigyes (1215-1250, 1220-1250: császár). A híres keresztes császár, Barbarossa Frigyes hasonló nevű unokája még öt alkalommal ismételte meg fogadalmát és tűzte ki a szentföldi hadjáratát, mielőtt megindult a siker reményével kecsegtető útjára.
II. Frigyest végül a sok halasztás (és nem mellesleg a pápai állammal való geopolitikai ellentéte) miatt a szentatya két alkalommal is kiközösítette (másodszor épp azért, mert az exkommunikáció ellenére indult a Szentföldre), végül ügyes diplomataként szerződéssel szerezte vissza negyvenkét év után, 1229-ben Jeruzsálemet a keresztények számára Szaladin unokaöccsétől, al-Kamil egyiptomi szultántól.
A kiközösített német-római császár sikeréhez hozzájárult az is, hogy az iszlám hatalmi egység Szaladin halála után a térségben felbomlott. Maga al-Kamil is azzal magyarázta alattvalóinak Jeruzsálem feladását, hogy mindössze az Iszmail damaszkuszi szultántól (Szaladin másik unokaöccsétől) frissen elfoglalt palesztinai területeit bocsájtotta alkura, sőt az erődítményeitől megfosztott, lemeztelenített Szent Város egyébként sem képvisel katonai-stratégiai jelentőséget.
A még mindig kiközösítés alatt álló Frigyes – aki Jeruzsálem királyává is koronázta magát saját kezével – végül kénytelen volt alig tíz hónapos tartózkodás után hátrahagyni a Szentföldet, mivel dél-itáliai királyságát éppen Róma által rászabadított zsoldosok támadták. Ekkor is megmutatkozott tehát a keresztes hadjáratok legnagyobb gyengéje: ha a nagy európai hatalmak egymással vannak elfoglalva, azaz nem tudják otthoni konfliktusaikat félretenni, a Jeruzsálemi Királyság elveszíti fő támaszát, a nyugati segítséget, utánpótlást.
Az Egyiptommal kötött, tíz évre szóló béke lejártakor a harcok ismét kiújultak. A keresztes államok bár még ügyesen használták ki a kairói és a damaszkuszi szultán ellentétét, de Jeruzsálem egy rövid esztendőre ismét muszlim kézre került. Csak Navarrai Theobalt és Richárd cornwalli gróf (az angol király öccse) hadjáratainak sikerült újra – immár utoljára – visszaszerezniük a Jeruzsálem feletti uralmat.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
