Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Hét évvel a Wright fivérek felszállása után már Budapestre csábították a repülés virtuózait

2021. június 17. 19:02 Múlt-kor

„Berreg a motor, ügyeskedő szolga forgatja a csavart, kerekein szaladni kezd a masina, aztán fölemelkedik tizenöt-húsz méter magasba. És száll a fehér oszlop körül, mely a rengeteg tér közepén áll, száll tovább, fölfegyverzett szemünk is alig bírja már követni (…) És kitör belőlünk a kiáltás, a melyben a naiv lelkesedés és a kultúrájával diadalmas modernség szöges ellentéte vegyül össze: repül az ember” – ekként számolt be a Budapesti Hírlap egyik zsurnalisztája az első Budapesti Nemzetközi Repülőverseny „felemelő” pillanatairól, amelyből még rengeteget kapott a Rákosmezőre 1910. június 5-17 között kilátogató több tízezer ember. Az eseményt a Fortepan képeivel elevenítjük fel.

<

Hihetetlen, de kevesebb, mint hét évvel azután, hogy a Wright fivérek 1903 decemberében levegőbe emelkedtek Flyer nevű légcsavaros gépükkel, Budapest 13 napra az aviatika központjává vált. A budapesti találkozón résztvevő pilóták ekkor már jóval túlszárnyalták a Wright fivérek 1903-as teljesítményét. Így például a magassági verseny győztese a francia Louis Paulhan lett, aki egészen 1060 méteres magasságig emelkedett gépével, amely leginkább egy repülőgép formájú, túlméretezett sárkányra emlékeztethetné a mai szemlélőt.

A hivatalosan 1910 februárjában megalakuló Magyar Aero Club rögtön egy grandiózus esemény megrendezésébe fogott. A klub vezetőségének ugyanis feltett szándéka volt, hogy a székesfőváros mellé, a Kőbányával és Zuglóval határos Rákosmezőre hozzák az akkori nemzetközi aviatikai élet krémjét. A szervezők az általuk csak „meetingként” emlegetett eseménytől nem az idegenforgalom, hanem inkább a hazai aviatika fellendülését várták, amely Magyarországon ekkor még igencsak gyermekcipőben járt.

Az egyik „cipős szekrény” egyébként maga a Rákosmező volt, amely a nemzetközi repülőshow előtt Adorján János és dr. Kutassy Ágoston szárnypróbálgatásainak, repülési kísérleteinek adott otthont. Az itt található három hangár mellé a szervezők még hat hangárt építettek, és némi talajegyengetés után egy kör alakú, több mint egy kilométer átmérőjű, kilenc oszlopot tartalmazó versenypályát alakítottak ki.

A pályát a versenyzőknek háromszor kellett körberepülniük, azaz nagyjából tíz kilométert tettek meg.  Ezenfelül rendeztek távolsági, magassági, gyorsasági, sőt lassúsági versenyt is. A kiírt versenyek pénzdíjasok voltak, így a szervezőknek mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk, hogy a szakma csúcsait Budapestre csábítsák. A díjazásra végül 530 ezer koronát biztosítottak. Az első helyezettek versenyszámonként 5-10 ezer koronát tehettek zsebre, amely komoly összegnek számított, mivel akkoriban egy repülőgépmotor ötezer, egy komplett gép 30-50 ezer koronába került.

A repülőversenyre a 12 magyar induló mellett összesen 29 külföldi, többségében francia versenyző nevezett. A franciákon kívül osztrák, német, angol, orosz, belga, lengyel és holland pilóták is a levegőbe emelkedtek. A magyarok a gépeik fejletlensége és kellő repülési tapasztalat híján természetesen nem vehették fel a versenyt a külföldi vetélytársakkal. Nemzetünk szárnyaló fiainak sokszor a pár kilométeres egyenes repülés is kihívásnak számított. A szervezők azonban nem hagyták őket sem kupa nélkül, a nemzeti díjért ugyanis összemérhették erejüket és tudásukat a levegőben.

Az utazási verseny külön unikumnak számított, amelyre csak két pilóta nevezett. A pilótáknak Rákosmezőről Győrbe kellett repülniük. Hogy a repülés ekkor még mennyire kezdeti stádiumában járt, az jól mutatta, hogy egyiküknek sem sikerült eljutnia a Rába menti városba. Az osztrák Alfred von Pischofnak egy vihar miatt Lábatlannál, egy cementgyár közelében le kellett szállnia, majd újra a levegőbe emelkedett, de motorhiba miatt 20 perc repülés után ismét le kellett tennie a vasmadarat. Az utazási versenyt ettől függetlenül így is megnyerte, mert 75 percet sikerült a levegőben töltenie. A száguldás szerelmesei is elégedettek lehettek, a francia Hubert Latham ugyanis 76,7 km/h-val száguldott a levegőben a tátott szájjal figyelő nézők előtt.

Bár a versenyre több tízezer néző látogatott ki, a lebonyolítás és a szervezés rengeteg kritikát kapott. Azt, hogy a nagyérdemű ebből mennyit érzett, nem örökítették meg a krónikások, de annyi bizonyos, hogy sokan felejthetetlen élményekkel gazdagodhattak. A nézőtéri hangulatot a Budapesti Hírlap korábban idézett újságírója a következőképpen festette le:

„Elkáprázik a szem, ha követni akarja valamennyit. A roppant téren nem lehet egy pillantásra belefoglalni a lég röpülő csodáit. Csak ha egymás közelébe érnek, mintegy játékosan űzve, kergetve, hajszolva egymást, akkor telik el a lélek kimondhatatlan gyönyörűséggel, szinte gyermekes hálával, hogy ezt is megadatott érnie…”

A nézők tehát láthatóan jól szórakoztak, a szervezők talán kevésbé, mivel a rendezvény közel 500 ezer koronás veszteséggel zárult. A nemzetközi repülőversenynek azért voltak pozitív hatásai is. A Magyar Aero Club annyit valóban elért a „meetinggel”, hogy a magyar aviatika szakemberei a versenyen rengeteg új dolgot láttak, amelyeket későbbi munkájuk során fel tudtak használni, nem beszélve a verseny miatt felépített hangárokról, amelyeket a szakemberek a rendezvények lezárulta után birtokba vehettek. Rákosmező így a magyar aviatika Mekkájaként született újjá.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Hét évvel a Wright fivérek felszállása után már Budapestre csábították a repülés virtuózait

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra