Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A Crimson Thundertől a Warriors of the Worldig – szavazz 2002 legjobb rockzenei albumára

2021. május 3. 16:32

Folytatódik a Metal Történelem, amelynek keretében ma, május 3-án 2002 legjobb albumaira lehet szavazni. Neked melyik a kedvenced?

<

„Miután sajnos az idei tavasz is otthonülős lesz, úgy gondoltuk, megint összehozunk egy kis játékot. 1980 és 2020 között keressük az év rocklemezeit, persze a hallgatóink segítségével” – mondta Kalácska Gábor, a Rocker Rádió egyik alapítója.

A játékban rendkívül egyszerű részt venni: a rádió a közösségi oldalain (facebookinstagramvibertelegramhundub) megosztja az aktuális évet, amelynek rocklemezeire lehet szavazni. Ezután csupán annyi a játékos dolga, hogy beírja egy kommentbe a kedvenc albumát, amely az adott évben jelent meg. Minden komment egy szavazat, a legtöbb voksot kapott lemez nyer.

„Szeretnénk picit hozzájárulni ahhoz, hogy a bezártság órái kellemesebben teljenek. A játék talán előhoz néhány kellemes emléket az elmúlt évtizedekből” – mondta Thuróczy Richard, a Rocker Rádió másik alapítója.

A Rocker Rádió munkatársai természetesen az emlékek felfrissítésében is segítenek: a szavazás napján, 9-19 óra között bemutatják az év (szerintük) 10 legerősebb rocklemezét a műsorban. Voksolni viszont bármelyik, az adott évben megjelent albumra lehet.

Ma, május 3-án 2002 legjobbjaira lehet szavazni. Íme a mai ajánlójuk:

Október végén érkezett meg 2002-ben a svéd Hammerfall negyedik nagylemeze, a Crimson Thunder. Az albumborító elkészítésére Samwise Didier személyében egy igazi nagyágyút kértek fel a tradicionális heavy metal zászlóvivőinek számító zenekar tagjai, hiszen a nevéhez köthető többek között az ikonikus Warcraft videojáték grafikai megoldásainak jelentős része.A korongról végül egy kislemezt jelentettek meg, Hearts on Fire címmel.A négy tételesre hizlalt kiadványon pedig többek között egy Twisted Sister feldolgozás is helyet kapott.

Debütáló nagylemezük sikerén felbuzdulva nem sokat vártak a Depressziós srácok, és 2002-ben már ki is adták második albumukat, Amíg tart címmel.A korong meglehetősen kedvező fogadtatásban részesült az egyre növekvő rajongótábor részéről. Az album felvezetőjének számító Lásd videója, amelyet a banda teltházas Szigetes fellépésén rögzítettek, komoly rotációban forgott a zenetévék műsorában, míg a Hammerworld hagyományos év végi közönségszavazásán sikerült begyűjteniük az Év reménységének járó díjat.

A német lemezeladási lista második helyén nyitott megjelenése hetében a Manowar kilencedik stúdióalbuma, a Warriors of the World. A 2002-ben a Nuclear Blast gondozásában kiadott korongból a germán metal hívek összesen csaknem 400 ezer példányt vásároltak fel. Megjelenésének tizedik évfordulóján, 2012-ben a csapat az anyagot ismét piacra dobta, az akkori változatot teljes egészében újrakeverték, valamint bónuszként felkerült rá a House of Death Birminghamben rögzített koncertfelvétele is.

Egyes források szerint a frontember Jon Bon Jovi barátjának, a New England Patriots főedzőjének, Bill Belichick-nek címezte a zenekar kilencedik albumuk, a 2002-ben kiadott Bounce címadó tételét. A Lendülés meglehetősen jól sikerült, hiszen az albumból összesen 3 millió példány talált gazdára, és nem kevesebb, mint 17 arany, illetve platinalemezt hozott a csapatnak. Az említett szerzeményben a szöveget jegyző énekes kicsit szabadjára engedte magát, így a túlságosan sok négybetűs szót tartalmazó dalt kénytelenek voltak szalonképesebb formában is rögzíteni.

Egyes kritikusok úgy írtak a győri punk-trió, az Auróra 2002-es albumáról, mint visszatérésről a csapat gyökereihez, a bemutatkozó nagylemez, a Viszlát Iván által fémjelzett világhoz. Az Aurora Records gondozásában kiadott tizenkét tételes A Rezervátum mélyén című korong szövegeit ezúttal is a jól bevált szerző, Pusztai Zoltán jegyezte, a dalokból teljesen eltűnt a korábban sokakat zavaró trombita, a koncerteken viszont plusz egy gitárost állítottak csatasorba Vigiék.

Magyarországon is bearanyozódott annak idején a Red Hot Chili Peppers 2002-es nagylemeze, a By the Way. Valamivel több mint 10 ezer honfitársunk döntött úgy abban az évben, hogy mindenképpen be kell szereznie a csapat aktuális albumát. A 16 tételes anyag az USA-ban is nagyot ment, és végül dupla platinalemezes státuszba juttatta Anthony Kiediséket. Az album borítóját a neves amerikai képzőművész, Julian Schnabel készítette, a festmény központi figurája pedig saját lánya lett, aki akkoriban a csapat gitárosának, John Frusciante-nek volt a barátnője. A korongról kimásolt első kislemez, a By the Way pedig 14 héten keresztül vezette a Billboard Modern Rock Tracks listáját.

Mivel jóval megjelenése előtt felbukkant az interneten a System of a Down harmadik albumának néhány tétele, ezért a zenekar kénytelen volt némiképp módosítani tervein. A korongot minimális információt tartalmazó borítóval dobták piacra, 2002-ben a kalózoknak szánt üzenetként is értelmezhető Steal this Album! címmel, míg az eredetileg eltervezett cover kizárólag a zenekar hivatalos honlapjáról volt letölthető. Az örmények akciója végül elérte célját, hiszen csak az USA-ban megvásároltak az anyagból 1 millió példányt, míg a kislemezes Innervision a Billboard hot 100 hetedik helyéig jutott.

Az egykori Falanx basszusgitáros, Erdélyi Krisztián személyében új zenekari tagot ismerhettek meg a csapat rajongói az Ossian tizenegyedik stúdióalbumán, a 2002 szeptemberében kiadott Árnyékból a fénybe című korongon. A nagylemezt megvásárlók tizenhárom vadonatúj szerzeményt kaptak a pénzükért, a CD formátum multimédiás része pedig tartalmazta a vonósokkal megerősített, A Tél hercegnője címet viselő lírai tétel videoklipjét is.

A 2001 szeptember tizenegyedikei tragikus események egyik hősének, az United Airlines repülőgépének visszafoglalása közben életét vesztő Todd Beamer emlékének ajánlotta nyolcadik nagylemezének egyik tételét, az Ok, Let's Roll-t az LA Guns. A 2002 augusztus végén kiadott Waking the Dead az utolsó olyan album a zenekar történetében, amelyen közreműködött a csapat alapító gitárosa, Traccii Guns. A slazeroxx.com szakírója pedig kritikájában vérbeli slaze alapműnek nevezte a Spitfire Records által gondozott anyagot.

A Steven Spielberg által alapított DreamWorks adta ki 2002-ben a Papa Roach második nagykiadós albumát, a LoveHateTragedy-t. A komoly média-támogatásnak, valamint a remek daloknak köszönhetően a korong eladási számai mára már bőven 3 millió fölött járnak. Az albumról kimásolt első kislemez, a She Loves Me Not videóját pedig a korábban a Slipknottal, valamint Kid Rockkal is dolgozó kétszeres Grammy győztes Dave Meyers rendezte.

Szavazni facebookon ittinstagramon ittviberen itttelegramon itthundubon itttovábbi rocklegendákat hallgatni pedig itt tudtok.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A Crimson Thundertől a Warriors of the Worldig – szavazz 2002 legjobb rockzenei albumára

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra