Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

1947 óta először tölti hitvese nélkül születésnapját II. Erzsébet

2021. április 21. 14:07 MTI, Múlt-kor

95 éve, 1926. április 21-én született Elizabeth Alexandra Mary Windsor, azaz II. Erzsébet brit királynő, aki továbbra is jó egészségben, rekordhosszú ideje, 69 éve viseli a szigetország és a hozzá tartozó Nemzetközösség koronáját. Férje, Fülöp edinburghi herceg április 9-én bekövetkezett halála kétségtelenül súlyosan rányomja bélyegét e máskor örömteli napra.

<

Ő a negyvenedik angol-brit uralkodó azóta, hogy Hódító Vilmos 1066-ban megszerezte az angol trónt, de a 93. életévéhen járó királynő egyik elődjének sem adatott meg ilyen hosszú élet és ennyi idő ezen a trónon.

Az uralkodás nagy-britanniai hosszúsági rekordját már 2015. szeptember 9-én megdöntötte. Ezt a rekordot addig a napig üknagymamája, az 1901-ben, 82 évesen elhunyt Viktória királynő tartotta 63 évvel, hét hónappal és három nappal.

II. Erzsébet királynő hivatalosan zafírjubileumnak nevezett 65. uralkodási évfordulója jóval csendesebben telt, mint a 60. évforduló öt évvel azelőtti gyémántjubileuma.

Akkor az Egyesült Királyságban és a jórészt egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség 54 országában - köztük abban a 15-ben, amelynek II. Erzsébet királynő ma is az alkotmányosan elismert államfője - világraszóló ünnepségsorozattal köszöntötték az uralkodót.

György király nem - és így idősebb leánya sem - volt egyenes ágon trónvárományos, mindketten György bátyja, VIII. Eduárd "jóvoltából" kerültek a brit trónra.

Eduárd ugyanis a korona helyett egy elvált amerikai hölgy, Wallis Simpson kegyeit részesítette előnyben, és 1936. december 10-én, alig 327 napi uralkodás után, a koronázást meg sem várva távozott az Egyesült Királyság éléről, átadva helyét öccsének, Albert yorki hercegnek, aki csak uralkodói névként választotta a György nevet.

A magának való, zárkózott, beszédhibákkal küszködő, uralkodói szerepre egyáltalán nem törő új királyban valójában felesége, Erzsébet anyakirálynő tartotta a lelket, amíg lehetett.

Nem sokáig lehetett: György király - bár népe nemzeti hősként tisztelte - a rároskadt felelősség, és főképp a háborús évek megpróbáltatásainak súlya alatt korán összeroppant, és 1952. február 6-án, alig 57 esztendősen elhunyt, a fiatal Erzsébetre hagyva az akkor még mindig világháborús sebeit gyógyítgató, súlyos áruhiány és kiterjedt jegyrendszer szorításában élő Egyesült Királyság trónját.

Erzsébet hercegnőt Kenyában érte atyja halálhíre. Amikor egy héttel korábban, férje, Fülöp herceg kíséretében elindult Afrikába, már ő is és az udvari illetékesek is sejtették, hogy nem látja többé nagybeteg édesapját.

Poggyászában e meggondolásból fekete gyászruha is volt, valamint egy dosszié, amely trónra lépésének hivatalos írott deklarációját tartalmazta.

Első miniszterelnöke az eddigi tizenhárom közül Winston Churchill, a világháborús győző volt. A Kremlben és a Fehér Házban is még azok a vezetők ültek - Moszkvában Sztálin, Washingtonban Harry Truman -, akik közvetlenül részesei voltak a II. világháborúnak.

Az utóbbi húsz év öt brit miniszterelnöke közül négy - Tony Blair, David Cameron, Theresa May és a jelenlegi kormányfő, Boris Johnson - már II. Erzsébet királynő trónra lépése után született, és a Blairt követő Gordon Brown sem volt még egyéves, amikor Erzsébetet a sors nem egészen 26 évesen, édesapja halálának pillanatában a trónra emelte.

Uralkodása alatt felépült, majd egy nemzedéknyi idő elteltével leomlott a berlini fal, és először látogattak űrhajósok a Holdra. Ő volt az első brit uralkodó, akinek koronázását élő televíziós közvetítésben láthatták az alattvalók - legalábbis abban a 1,5 millió brit háztartásban, ahol 1953-ban már volt tévékészülék.

II. Erzsébet királynő uralkodásának eddigi hat és fél évtizede nem volt mentes családi megpróbáltatásoktól és tragédiáktól. "Annus horribilis" - borzalmas év, mondta ki például 1992-re, könnyek között, az azóta szállóigévé vált minősítést.

Akkor vált nyilvánvalóvá ugyanis, hogy legidősebb fia, Károly trónörökös és Diana hercegnő egészen addig tündérmesének beállított házassága romba dőlt; különköltözésüket John Major miniszterelnök jelentette be az alsóházban.

Akkor vált el a királynő leánya, Anna hercegnő, abban az évben járták be a világsajtót a másodszülött fiú, András yorki herceg félpucér feleségéről, Sarah Fergusonról egy idegen férfi intim társaságában készült, súlyosan kompromittáló lesipuskás fotók, és akkor emésztették el a lángok a legősibb uralkodói rezidencia, a windsori kastély jelentős részét.

Az igazi "annus horribilis" azonban 1997 volt, Diana hercegnő - Károly trónörökös felesége - világszerte sokkot okozó párizsi autókatasztrófájának éve.

Az udvari krónikások jórészt egyetértenek abban, hogy Diana halála és az azt megelőző kölcsönös házasságtörési, majd válási botránysorozat az utóbbi évszázad legnagyobb megrázkódtatása volt a brit monarchia életében, talán nagyobb, mint VIII. Eduárd lemondásának világraszóló botránya.

Mindezen megpróbáltatások közepette II. Erzsébet királynő - kifelé mutatott - rendíthetetlen nyugalommal és szilárdsággal tartotta egyben a monarchiát.

Bár ezt a nyugalmat a sajtó és az alattvalók sokszor ridegségként érzékelték - így volt ez például a Diana halálát követő példátlan társadalmi felindulás idején is -, a történészszakma azonban teljes egyetértésben vallja, hogy a brit monarchia kizárólag II. Erzsébet kikezdhetetlen személyes tartásának köszönhetően élte túl az elmúlt hat és fél évtized hatalmas világtörténelmi változásait és családi megrázkódtatásait.Ő a negyvenedik angol-brit uralkodó azóta, hogy Hódító Vilmos 1066-ban megszerezte az angol trónt, de a 93. életévéhen járó királynő egyik elődjének sem adatott meg ilyen hosszú élet és ennyi idő ezen a trónon.

Az uralkodás nagy-britanniai hosszúsági rekordját már 2015. szeptember 9-én megdöntötte. Ezt a rekordot addig a napig üknagymamája, az 1901-ben, 82 évesen elhunyt Viktória királynő tartotta 63 évvel, hét hónappal és három nappal.

II. Erzsébet királynő hivatalosan zafírjubileumnak nevezett 65. uralkodási évfordulója jóval csendesebben telt, mint a 60. évforduló öt évvel azelőtti gyémántjubileuma.

Akkor az Egyesült Királyságban és a jórészt egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség 54 országában - köztük abban a 15-ben, amelynek II. Erzsébet királynő ma is az alkotmányosan elismert államfője - világraszóló ünnepségsorozattal köszöntötték az uralkodót.

György király nem - és így idősebb leánya sem - volt egyenes ágon trónvárományos, mindketten György bátyja, VIII. Eduárd "jóvoltából" kerültek a brit trónra.

Eduárd ugyanis a korona helyett egy elvált amerikai hölgy, Wallis Simpson kegyeit részesítette előnyben, és 1936. december 10-én, alig 327 napi uralkodás után, a koronázást meg sem várva távozott az Egyesült Királyság éléről, átadva helyét öccsének, Albert yorki hercegnek, aki csak uralkodói névként választotta a György nevet.

A magának való, zárkózott, beszédhibákkal küszködő, uralkodói szerepre egyáltalán nem törő új királyban valójában felesége, Erzsébet anyakirálynő tartotta a lelket, amíg lehetett.

Nem sokáig lehetett: György király - bár népe nemzeti hősként tisztelte - a rároskadt felelősség, és főképp a háborús évek megpróbáltatásainak súlya alatt korán összeroppant, és 1952. február 6-án, alig 57 esztendősen elhunyt, a fiatal Erzsébetre hagyva az akkor még mindig világháborús sebeit gyógyítgató, súlyos áruhiány és kiterjedt jegyrendszer szorításában élő Egyesült Királyság trónját.

Erzsébet hercegnőt Kenyában érte atyja halálhíre. Amikor egy héttel korábban, férje, Fülöp herceg kíséretében elindult Afrikába, már ő is és az udvari illetékesek is sejtették, hogy nem látja többé nagybeteg édesapját.

Poggyászában e meggondolásból fekete gyászruha is volt, valamint egy dosszié, amely trónra lépésének hivatalos írott deklarációját tartalmazta.

Első miniszterelnöke az eddigi tizenhárom közül Winston Churchill, a világháborús győző volt. A Kremlben és a Fehér Házban is még azok a vezetők ültek - Moszkvában Sztálin, Washingtonban Harry Truman -, akik közvetlenül részesei voltak a II. világháborúnak.

Az utóbbi húsz év öt brit miniszterelnöke közül négy - Tony Blair, David Cameron, Theresa May és a jelenlegi kormányfő, Boris Johnson - már II. Erzsébet királynő trónra lépése után született, és a Blairt követő Gordon Brown sem volt még egyéves, amikor Erzsébetet a sors nem egészen 26 évesen, édesapja halálának pillanatában a trónra emelte.

Uralkodása alatt felépült, majd egy nemzedéknyi idő elteltével leomlott a berlini fal, és először látogattak űrhajósok a Holdra. Ő volt az első brit uralkodó, akinek koronázását élő televíziós közvetítésben láthatták az alattvalók - legalábbis abban a 1,5 millió brit háztartásban, ahol 1953-ban már volt tévékészülék.

II. Erzsébet királynő uralkodásának eddigi hat és fél évtizede nem volt mentes családi megpróbáltatásoktól és tragédiáktól. "Annus horribilis" - borzalmas év, mondta ki például 1992-re, könnyek között, az azóta szállóigévé vált minősítést.

Akkor vált nyilvánvalóvá ugyanis, hogy legidősebb fia, Károly trónörökös és Diana hercegnő egészen addig tündérmesének beállított házassága romba dőlt; különköltözésüket John Major miniszterelnök jelentette be az alsóházban.

Akkor vált el a királynő leánya, Anna hercegnő, abban az évben járták be a világsajtót a másodszülött fiú, András yorki herceg félpucér feleségéről, Sarah Fergusonról egy idegen férfi intim társaságában készült, súlyosan kompromittáló lesipuskás fotók, és akkor emésztették el a lángok a legősibb uralkodói rezidencia, a windsori kastély jelentős részét.

Az igazi "annus horribilis" azonban 1997 volt, Diana hercegnő - Károly trónörökös felesége - világszerte sokkot okozó párizsi autókatasztrófájának éve.

Az udvari krónikások jórészt egyetértenek abban, hogy Diana halála és az azt megelőző kölcsönös házasságtörési, majd válási botránysorozat az utóbbi évszázad legnagyobb megrázkódtatása volt a brit monarchia életében, talán nagyobb, mint VIII. Eduárd lemondásának világraszóló botránya.

Mindezen megpróbáltatások közepette II. Erzsébet királynő - kifelé mutatott - rendíthetetlen nyugalommal és szilárdsággal tartotta egyben a monarchiát.

Bár ezt a nyugalmat a sajtó és az alattvalók sokszor ridegségként érzékelték - így volt ez például a Diana halálát követő példátlan társadalmi felindulás idején is -, a történészszakma azonban teljes egyetértésben vallja, hogy a brit monarchia kizárólag II. Erzsébet kikezdhetetlen személyes tartásának köszönhetően élte túl az elmúlt hat és fél évtized hatalmas világtörténelmi változásait és családi megrázkódtatásait.

Férjével, Fülöp görög és dán herceggel 1939-ben ismerkedett meg, amikor szüleivel a dartmouth-i haditengerészeti akadémiára látogatott. A 13 éves Erzsébet azonnal beleszeretett a vele egyébként több ágon is távoli rokon ifjúba, akivel hamarosan levelezésbe kezdtek.

A környezetükben sokak által – különösen német származása miatt – rossz szemmel nézett herceg 1946-ban kérte meg Erzsébet kezét VI. György királytól, a televízióban közvetített esküvőre pedig 1947. november 20-án került sor Londonban, a westminsteri apátságban. Több mint 73 évet töltöttek együtt a herceg 2021. április 9-én, hosszú betegség után bekövetkezett haláláig (Fülöp a nyilvános szereplésektől már 2017-ben visszavonult).

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

1947 óta először tölti hitvese nélkül születésnapját II. Erzsébet

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra