Két kiáltvánnyal is kiállt 1956 mellett Albert Camus

2021. január 4. 16:52 MTI

1913. november 7-én született az algériai Mondoviban. Apja egy évvel később elesett az első világháborúban, spanyol származású anyja ezután takarításból tartotta el öttagú családját. Camus az algíri líceumba járt, de tizenhét évesen betegsége miatt tanulmányait félbe kellett szakítania. Később az algíri egyetemre iratkozott be, s alkalmi munkákból élt. A görög és keresztény gondolkodás kapcsolatait vizsgáló szakdolgozatának elkészítése után tüdőbaját a Francia Alpokban kezeltette - ekkor járt először Európában.

Camus rövid ideig tagja volt az Algériai Kommunista Pártnak és munkásszínházat szervezett. A helyi lapban megjelent cikkei számos olyan konfliktusra hívták fel a figyelmet, amelyek 15 évvel később az algériai polgárháború kirobbanásához vezettek. A II. világháborút már Franciaországban élte át az ellenállás egyik szervezőjeként, tüdőbaja miatt felváltva rejtekhelyeken és szanatóriumokban.

1944-ben Párizsban telepedett le, lektorként dolgozott, de az újságírásról, majd a közéleti tevékenységről is csakhamar lemondott. A színházhoz azonban hű maradt, előadatta saját abszurd darabjait (Félreértés, Caligula, Az igazak), emellett Faulknert, Lope de Vegát és Dosztojevszkijt fordított és adaptált színpadra.

1937-ben jelent meg első könyve, az algériai élményein alapuló novelláskötet. Nevét az 1940-ben írt, de csak két évvel később megjelent Közöny (Az idegen) című regény tette ismertté, melynek központi kérdése az elidegenedés. Legnépszerűbb munkája az 1947-ben napvilágot látott A pestis. Az Oranban játszódó történetben a hangsúly nem a járvány elleni harc kétes sikerén van, hanem a szereplők emberi méltóságán és testvériségén. Camus műveiben annak a meggyőződésének ad hangot, hogy az emberi élet a halál miatt teljesen értelmetlen. Belső vívódásáról így írt: „Azt érzem és tudom, hogy van szívem, hogy létezik. A körülöttem levő világot meg tudom érinteni és tudom, hogy létezik. És itt véget ér minden tudásom. Az összes többi pusztán feltételezés.”

Bármennyire is vonzotta a nihilizmus, filozófiájában egyre inkább távolodott tőle, hiszen az erkölcsi közöny taszította. Miután tanúja volt a megszállt Franciaországban történt eseményeknek, az erkölcsi felelősségvállalás módját kereste. „Az élet lehet értelmetlen az egyén számára, de az emberiség és a társadalom nagyobb és jelentősebb, mint egyetlen ember” - írta. Műveinek fő témái az elidegenedés, az ember elszigeteltsége egy idegen világban, a Gonosz kérdésköre és a halál véglegessége.

Camus 1951-ben A lázadó ember című írásában leszámolt a kommunizmussal és a totalitárius diktatúrákkal, magára vonva a baloldali értelmiség ellenérzését. A baloldali értékek mellett azonban kitartott, két kiáltványban is kiállt az 1956-os magyar forradalom mellett. Harmadik, remek technikai megoldásokban bővelkedő regényét, a világ erkölcsi önelégültségét iróniával szemlélő A bukást (1956) sokan félreértették, ezt novelláinak sikere és az 1957-ben neki ítélt Nobel-díj sem tudta vele feledtetni.

Camus a kitüntetést biztatásnak vette, úgy érezte, még pályája kezdetén áll, ám már nem sok adatott neki: 47 éves korában, 1960. január 4-én autóbalesetben életét vesztette. 1994-ben megjelent Az első ember című befejezetlen regénye, a kéziratot abban az autóban találták, amelyben az író halálos balesetet szenvedett.