Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Különleges, titkos licittel dől el egy Giacometti-szobor sorsa

2020. október 27. 11:51 MTI

Titkos licittel versengenek a vásárlók Alberto Giacometti Grande femme I című szobráért egy Sotheby's által szervezett, keddig tartó aukción, amelyen legalább kilencven millió dollárt kell megadniuk az alkotásért.

<

Az eladási ár meghaladhatja a 100 millió dollárt.

Az 1960-ból származó, 2,68 méter magas bronszobrot eredetileg egy kültéri sorozat darabjaként készítette Giacometti. A Chase Manhattan Plazánál állították volna fel az alkotásokat, de ez végül nem történt meg.

A Sotheby's közleménye szerint az aukción való részvételhez a vásárlóknak legalább kilencven millió dolláros árat kellett megadniuk titkos licitjükben.

Az árverés kedden délután zárul, a benyújtott ajánlatokat akkor bontják fel. A legnagyobb árat kínáló licitáló kapja a szobrot, ha az általa megadott ár legalább 5 százalékkal nagyobb, mint egy riválisáé. Ellenkező esetben még egy licitálást rendeznek.

A Sotheby's előre bejelentette, hogy nem fogja felfedni az eladási árat, de a vásárló megteheti, ha akarja.

A svájci művésznek 2010 óta három szobra kelt el több mint 100 millió dollárért. L'homme au doigt című, 1947-ben alkotott bronzszobrát 2015-ben rekordáron, 141,3 millió dollárért adták el New Yorkban a Christie's árverésén.

A Grande femme I a Sotheby's auciósház őszi árverési szezonjának sztárja lehet. Az aukciót szerdán a kortárs művészeti árverés követi.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Különleges, titkos licittel dől el egy Giacometti-szobor sorsa

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra