Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Hamburgerbe rejtett amerikai álom: Ray Kroc sikersztorija

2020. október 14. 12:42 Múlt-kor

Ray Kroc az 1950-es években egy turmixgépgyártó cég értekesítője volt. Az általa alapított étteremlánc ma a legnagyobb a világon. Ehhez az kellett, hogy Kroc jókor legyen jó helyen, és még valami: nyitott szemmel figyelje az eseményeket. E tényezők együttállásának köszönhetően látta meg a páratlan üzleti lehetőséget az étterem-tulajdonos McDonald fivérek újításában. A McDonald's cégbirodalom alapítójának memoárja a világ egyik legnagyobb gyorséttermi üzlethálózatának megszületéséről és az 1950-60-as évek Amerikájának világáról mesél.

<

A McDonald's sztori című kötet egy üzletemberből lett multimilliomos története. Szemtanúi lehetünk Kroc munkahelyről munkahelyre – a papírpohár-szektorból a bárzongoristák világán át a turmixgép-piacig – való 1920-30-as évekbeli hánykolódásának.

Kroc egy személyes vallomással, ha tetszik, ars poeticával kezdi történetét: „Mindig is az volt a meggyőződésem, hogy az ember maga felelős a boldogulásáért és a problémáiért”. A személyes hangvétel a kötet egészére jellemző úgy, hogy közben a szöveg üzleti tankönyvként is megállná a helyét.

Az autós éttermek az 1930-as évek elején kezdtek elterjedni Dél-Kaliforniában, amit a nagy gazdasági világválság hívott életre. A drive-in vendéglők mindenhol megjelentek, így a kaliforniai San Bernardinóban is. Mac és Dick Mcdonald autósétterme csak egy volt a sok közül, amelynek Kroc turmixgépet adott el, de mégis más volt mint a többi.

A McDonald testvérek szembesülve azzal, hogy sehogy sem jutnak egyről a kettőre, egy merész elhatározással bezárták az éttermüket és 1948-ban teljesen új munkamódszer alapján, leegyszerűsített előállítással, kiszolgálással és ételválasztékkal nyitották újra. Mindent a lehető legkisebb munkaráfordítással oldottak meg.

A hamburger, a sült krumpli és az üdítő egy futószalag jellegű rendszerben készült. Saját fejlesztésű berendezéseik, felszereléseik voltak, így például egy speciális alumínium sütőlap. Hatékony, egyszerű rendszert hoztak létre és olcsón eladható, de jó minőségű termékeket árultak, éttermük professzionálisan működött.

Kroc megérzéseire támaszkodva felvetette nekik több hasonló üzlet megnyitásának ötletét. Ezt azonban a testvérpár azzal hárított el, hogy az „túl macerás” lenne és ők egyébként is szeretik a nyugalmat.

Kroc azonban vállalta ezt a macerát és az ekkor megkötött szerződéssel jogot szerzett a McDonald-féle éttermek franchise rendszerű elterjesztésére. A San Bernardinói egység lett a prototípusa az országban elterjedő éttermeknek.

Kroc végigvezet bennünket a cégbirodalom kiépítésének fázisain. A kötetből fény derült a pincében tárolt burgonya titkára, de a hamburgerzsemle kiválasztásának „művészetére” is: „[...] ha McDonald's-alkalmazott vagy, legalább olyan lelkesedéssel figyeled a zsemle állagát és formáját, mint ahogy elmélyülsz egy pillangó gyönyörű szárnyának tanulmányozásában, hiszen tisztában vagy azzal, hogy a zsemle az egyik legfontosabb eleme annak, hogy remek ételeket szolgálj fel igen gyorsan.”

A megfelelő alapanyag gondos kiválasztása azonban csak szükséges, de nem elégséges feltétele volt a sikeres működésnek. Krocnak csatákat kellett vívnia a beszállítókkal, az ingatlantulajdonosokkal, de a névadókkal is.

Fontos volt a megfelelő munkatársak és a legjobb üzletstratégia kiválasztása. Erről a szerző a következőt mondja: „A jól működő étterem olyan, mint egy nyerő baseballcsapat: támaszkodik a csapattagok tehetségére, és minden másodpercnyi lehetőséget kihasznál, hogy előnyhöz jusson.”

Kroc komplexen tekintett vállalkozására, amelynek része volt az étterem felépítése, a képzés, a marketing-tanácsadás, a termékfejlesztés és a technológiai megoldások mögötti kutatómunka is.

A kötet a szerző üzlet- és egyben életfilozófiájának is summázata, amelyben elmondja, mit gondol csapatmunkáról, a „nagy megoldásokról”, a részletekben rejlő erőről, a kisvállalkozói kreativitás – reklámtevékenységgel és vállalati imázzsal jutalmazott – kiaknázásáról, a legjobb munkatársak elvesztéséről, belső konfliktusokról és a „csúcs” magányáról.

A nehéz döntések történeteit könnyedebb epizódok színesítik. Szó van a Hamburger Egyetemről, a reggeliző piacot megnyitó McMuffinról, arról, miért nincs és nem is lesz soha hot dog a Mcdonald's-ban, hogy kinek az ötlete volt a Big Mac, és miért jelentett áttörést az almás pite.

Ray Kroc 1977-ben fejezte be a kéziratát, amely még ebben az évben megjelent könyvként (magyar fordításban 2017-ben). Ekkor a Mcdonald's-nak 4 ezer étterme volt, ma közel 37 ezer egysége van több mint száz országban. A cégalapító 82 éves koráig dolgozott, 1984-ben halt meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Hamburgerbe rejtett amerikai álom: Ray Kroc sikersztorija

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra