Kutatás a Belgrano után
2003. június 26. 20:52
Az argentin flotta büszkesége volt – egy 13.000 tonnás cirkáló, ezer fős legénységgel. General Belgranónak hívták. 1982. áprilisában kihajózott a tengerre, hogy megvívjon egy háborút, amelyet kevesen láttak előre, és amelyet látszólag senki sem akart. Fiatal legénysége a kötelességét teljesítette. Nem tudták, hogy egy tengeralattjáró tart feléjük a világ túlsó feléről, melynek személyzete szintén parancsot teljesít. A két hajó 1982. május 2-án késő délután találkozott az Atlanti-óceán déli részén. A többi már történelem.
június 29-én este 8-kor
a National Geographic Channel műsorán
Játsszon velünk és nyerjen
National Geographic ajándékokat!
Több mint 300 argentin tengerész halt meg aznap – a világ nagy része pedig felháborodva fogadta a hírt. Legfőképpen Argentína, ahol a történteket egy védtelen hajó elleni háborús bűntettnek állították be. Az eset Angliában is nagy vihart kavart. Azt, hogy valójában mi történt azon a napon, és miért, egészen mostanáig homály fedte. Húsz évvel az események után két túlélő a Belgranóról és a hajót elsüllyesztő tengeralattjáró legénységének két tagja is csatlakozik az elsüllyedt hajó felkutatására induló expedícióhoz. Két hetet töltenek együtt a tengeren, mely egykor elválasztotta őket – és megpróbálják jobban megérteni a történteket. Filmünk egy valószerűtlen összecsapásról szól, amely két igen civilizált – bár igen különböző – nemzet között robbant ki, és tragédiába torkollott. Most, két évtizeddel később a választ ugyanazokon a vizeken keresik.
Argentína legdélibb pontján, az Antarktisztól nem túl messze fekszik az apró kikötőváros, Ushuaia. 1982-ben egy üzemanyagot és ellátmányt vételező hadihajó horgonyzott itt. General Belgranónak hívták, és készen állt a háborúra. Olyan háborúra, amelyre kevesen számítottak, két valószínűtlen ellenfél: Argentína és Nagy-Britannia közt. Az argentin cirkálón több mint ezer ember tartózkodott. Többségük sorkatona volt, kevés tengerészeti tapasztalattal. Mégis, szinte egytől egyig szenvedélyesen hittek az ügyben, amiért harcoltak. Egy az argentin partoktól nem messze fekvő kopár, szélfútta szigetcsoportot védtek, amelyről a világ nagy része soha nem is hallott.
Az első lövések április 2-án a kora hajnali órákban dördültek el, amikor az argentin csapatok partra szálltak a Keleti-Falkland szigeten, és megkezdték előrenyomulásukat annak belseje felé. Nem ütköztek ellenállásba, míg el nem érték a fővárost, Stanleyt. A kormányzói székhelynél lezajlott rövid tűzharc után a brit védők megadták magukat, az argentinok pedig felvonták országuk zászlaját. A hír heves reakciót váltott ki Buenos Airesben… Szinte extázisban ünnepeltek az emberek. A világ többi részét meglepte ez az örömmámor, mert nem tudták azt, hogy az argentin nép egy másfél évszázados álom beteljesülését ünnepli.
Ez volt az, amire az argentinok oly régóta áhítoztak. Néhány kopár sziget, Argentína partjaitól 500 kilométerre. Apró földdarabok a világ végén, amelyeket csak állatvilágukról és a helybeli juhtenyésztésről ismertek. A britek, akik a 19. században települtek oda, Falkland-szigetek néven ismerik, és az Egyesült Királyság részének tekintik a területet. Az argentinok Islas Malvinasnak hívják a szigeteket, amelyek az ő történelmükben nem holmi lábjegyzetként szerepelnek, hanem fontos részét képezik az ország nemzettudatának. Szinte mindannyian hiszik, hogy a szigetek Argentína szerves részei, melyeket az angolok 1833-ban elraboltak, ők pedig azóta arról álmodoznak, hogy visszaszerzik őket.
A szigetek visszaszerzése talán tényleg minden argentin iskolás álma volt. Ez az álom azonban figyelmen kívül hagyott egy fontos tényt: a szigeteken lakó 1800 ember brit nemzetiségű volt, és az is akart maradni. Ez konfliktust okozott. Minden adott volt az Argentína és Nagy-Britannia közti háborúhoz abban az esetben, ha a diplomácia csődöt mond. 1982-ben ez történt. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa többször is tárgyalta az ügyet, hogy a vitát valahogy elsimítsák. Nem tudtak azonban Argentína számára kedvező megoldást találni. Mivel a szigetek lakossága határozottan a Brit Birodalom része akart maradni, Nagy-Britanniának vissza kellett utasítania minden más lehetőséget. A tárgyalások ezért holtpontra jutottak.
Ez a helyzet vezetett végül ahhoz, hogy az argentin kormány, vagyis a Leopoldo Galtieri tábornok által vezetett katonai junta tragikusan elszámította magát. A népszerűtlen, és a lakosság növekvő elégedetlenségével szembenézni kénytelen juntának győzelemre volt szüksége – valami drámai és lelkesítő eseményre, amely összefogja az országot. És mi lehetne erre megfelelőbb, mint egy merész és gyors katonai akció, amely valóra váltja a nemzet egyik régi nagy álmát?
Az április 2-i invázióval a junta tudatosan kockázatot vállalt. Abban reménykedtek, hogy Nagy-Britannia nem fog katonai erővel válaszolni. Ha a hazárdjáték beválik, az teljesítheti a nemzet óhaját, és dicsőséget hozhat kitervelőinek. Ha viszont nem válik be, ki tudja, mi történhet. Az argentinok egész egyszerűen azt remélték, hogy a britek majd lemondanak a területről. Április 9-ére, vagyis egy héttel az argentin invázió után, a brit armada első hulláma már meg is indult dél felé – a világ másik végén fekvő cél irányába. A tengeralattjárók egyike az atommeghajtású Conqueror volt, körülbelül száz fős legénységével. Miközben a tengeralattjárók dél felé haladtak, jóval a kötelék többi része előtt, az argentin flotta is készült az összecsapásra. Egyik első vonalbeli hajójuk az amerikai építésű könnyűcirkáló, a General Belgrano volt. A több mint 40 éves hajó nem volt különösebben gyors, de jó pár nagy hatótávolságú ágyú meredezett rajta.
Ekkor még senkinek sem fordult meg a fejében, hogy ebből valódi háború lesz. Amikor hallották, mi történt a Belgranóval, megdöbbentek. A katonaság közel sem olyan vérszomjas népség, ahogy az emberek gondolják. Senki sem arra gondolt, hogy mennyi argentin halt meg ott, hanem hogy mennyi ember. Persze, már előtte is meghalt pár ember a konfliktus miatt, de a két ország alapvetően csak játszott egymással.
Diplomáciai csatározás folyt. Persze senki sem gyűlölte az argentinokat, és a legtöbben nehezen tudták elképzelni, hogy tényleg harcra kerül a sor.
Bár már több mint két évtizede történt, a Belgrano elsüllyesztése el nem múló sebeket ejtett mindkét nemzet tagjain… Főként azokon, akik jelen voltak az eseménynél. Martyn Brown és Kevin Nicholls a Conqueror tengeralattjárón voltak, amikor az megtorpedózta a Belgranót. Kevin Nicholls volt a szonároperátor, aki bemérte a Belgranót. Martyn Brown segített betölteni a torpedókat, amelyek elsüllyesztették a hajót.
Most részt vesznek a National Geographic által szervezett expedíción, amely az elsüllyedt hajó felkutatására irányul. Csatlakozik hozzájuk két argentin tiszt is, akik a Belgrano fedélzetén szolgáltak annak utolsó útján – ketten azon szerencsések közül, akik megmenekültek.
Válaszolj az alábbi két kérdésre és nyerj National Geographic ajándéktárgyakat!
Mikor alakult meg a mai egységes Argentína?
a) 1816-ban
b) 1880-ban
c) 1943-ban
Kiről kapta a nevét a Falkland-szigetek?
d) egy angol haditengerészeti miniszterről
e) angol felfedezőjéről
f) egy angol hajósról, aki elsőként lépett partjaira
A helyes választ a [email protected] címre várjuk. A tárgy/subject rovatba írd bele: NGC.
szerkesztőségét!
