Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Április 27-én újraindulnak a Notre-Dame helyreállítási munkálatai

2020. április 24. 12:04 MTI

Hétfőtől fokozatosan újraindulnak a tavalyi áprilisi pusztító tűzvész utáni megerősítési munkálatok a párizsi Notre-Dame székesegyházban, amelyeket a koronavírus-járvány miatt kellett felfüggeszteni március közepén - közölte a helyreállításért felelős állami szervezet.

<

Jean-Louis Georgelin kormánybiztos közleményben jelezte, hogy a munkálatok hétfőn kezdődő fokozatos felvételével ügyelni fog arra, hogy a megfelelő előírásokat - így a kötelező biztonságos távolságot - az építkezésen dolgozók esetében betartsák.

Az újrakezdés három lépésben történik, a visszatérő munkások száma fokozatosan fog nőni május folyamán.

Először a felújítási terület működését indítják be, aztán magukat a megerősítési munkálatokat kezdik újra május közepén fertőtlenítési eszközök elhelyezésével, végül pedig a stabilizáció összetett munkálatai indulhatnak újra, egyebek mellett annak az állványzatnak a lebontása, amelyen a tűz kiütött, valamint az orgona állványzatának lebontása.

Az építményen dolgozó munkások maszkot viselnek majd, kapnak kézfertőtlenítőt, valamint szállást és ellátást is biztosítanak számukra a helyszínen.

Az épület megerősítését célzó munkát egy hónappal ezelőtt leállították, mert a székesegyházbeli fertőtlenítési lehetőségek nem tették lehetővé, hogy alkalmazni lehessen a járványügyi biztonsági szabályokat és szavatolni lehessen az építkezésen dolgozó mintegy száz szakember biztonságát.

A több mint 850 éves gótikus székesegyházban 2019. április 15-én a kora esti órákban csaptak fel a lángok, leégett a tetőszerkezet, leomlott a kúp alakú huszártorony.

A Párizs szívében, a Cité-szigeten található, évi mintegy 13 millió látogatót fogadó világhírű turistalátványosság még mindig nem menekült meg teljesen, jóllehet a helyreállításért felelős illetékesek szerint kicsi a valószínűsége annak, hogy összeomlik. A tényleges felújítás azonban még nem kezdődött el.

A megerősítési munkát az eredeti tervek szerint nyáron fejezték volna be a hatalmas boltozat alá omlott törmelék eltakarításával. Utána kezdődött volna a munka legkényesebb szakasza: le kell bontani az állványzatot, amelyet a tűzvész előtt restaurálás céljából építettek fel.

Ez az állványzat is megrongálódott a tűzben, és most pókhálóként fogja körbe az épületet. Tavaly óta az épületet több tucat szenzorral szerelték fel, de ezek nem jeleztek veszélyt, a falak stabilan állnak.

Az egész világot megrázó tűzvészt követően több mint 900 millió eurónyi felajánlás érkezett mecénásoktól, nagyvállalatoktól és szervezetektől, valamint egyszerű hívektől a világ minden tájáról a helyreállításra.

A tűz másnapján megkezdett épületstabilizálási munkát azonban a munkásokat fenyegető ólommérgezés veszélye miatt júliusban három hétre leállították, ősszel és télen pedig a viharok nehezítették a munkát.

Jean-Louis Georgelin kormánybiztos a többszöri leállás ellenére úgy véli, hogy a helyreállítás 2021-ben megkezdődhet az után, hogy idén stabilizálják a boltozatot.

A tűzvész másnapján Emmanuel Macron elnök azt közölte, hogy öt év alatt szeretné helyreállíttatni a székesegyházat, s jóllehet a határidőt sokan szorosnak találják, a kormánybiztos szerint továbbra is az a cél, hogy az államfő által kért határidőre befejeződjön a helyreállítás.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Április 27-én újraindulnak a Notre-Dame helyreállítási munkálatai

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra