100 éve választották kormányzóvá Horthy Miklóst

2020. március 1. 08:24 MTI

1918 őszén az első világháborús katonai vereség következtében széthullott az Osztrák-Magyar Monarchia. Magyarországon 1918. október 31-én győzött a polgári demokratikus forradalom, a kormányt Károlyi Mihály gróf alakította meg. November 16-án a törvényhozó hatalmat helyettesítő Nagy Nemzeti Tanács kikiáltotta a Magyar Népköztársaságot, de az 1919 januárjában megkezdődött párizsi békekonferencia nem tárgyalt az új állammal. 1919. január 11-én a Nemzeti Tanács Károlyit köztársasági elnöki minőségben ideiglenes államfői hatáskörrel ruházta fel, a kormány élére Berinkey Dénes került.

Az antant katonai misszióvezetője, Ferdinand Vix alezredes 1919. március 20-án elfogadhatatlan követeléseket tartalmazó ultimátumot nyújtott át, emiatt még aznap lemondott a Berinkey-kormány, a hatalmat a kommunista és szociáldemokrata párt egyesülésével létrejött Magyarországi Szocialista Párt vette át. A szovjet mintájú Tanácsköztársaság Forradalmi Kormányzótanácsa élén a szociáldemokrata Garbai Sándor állt, de tényleges vezetője a kommunista külügyi népbiztos, Kun Béla volt.

A kommün augusztus 1-jei bukását követő káoszban Friedrich István gyáros lemondatta a hat napig kormányzó Peidl Gyula „szakszervezeti kormányát”, de a párizsi békekonferencia az ő kabinetjét sem ismerte el, augusztus elején Budapestet román csapatok szállták meg. A még májusban megalakult szegedi ellenforradalmi kormány augusztus 19-én lemondott Friedrich javára, de addigra „nemzeti hadseregének” fővezére, Horthy Miklós altengernagy már függetlenítette magát.

(Az 1868-ban nemesi családban született Horthy a tengerészeti akadémiát végezte el, 1909-től I. Ferenc József szárnysegédje volt. Az első világháborúban, 1917-ben ő volt a parancsnok az Osztrák-Magyar Monarchia egyetlen győztes tengeri ütközetében, az otrantói tengeri zár áttörésében, a háború végén tengernagyként és a flotta főparancsnokaként helyezték nyugállományba.)

A Siófokon berendezkedett Horthy katonai parancsnokságokat szervezett, különítményesei brutális megtorlóakciókat hajtottak végre a forradalom résztvevői ellen (ez vonult be a történelembe fehérterror néven). Az anarchikus állapotok megszüntetése, tárgyalóképes magyar kormány létrehozása érdekében 1919 őszén egy brit diplomata érkezett Magyarországra. George Russell Clerk felszólítására a románok november közepén megkezdték a visszavonulást, helyüket a „nemzeti hadsereg” foglalta el.

Horthy 1919. november 16-án vonult be csapataival Budapestre, Huszár Károly „koncentrációs” kormánya 1919 novemberében alakult meg. A közjogi vákuum megszüntetése érdekében kiírt, 1920 januárjában megtartott nemzetgyűlési választásokon a Friedrich vezette Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja és a Nagyatádi Szabó István vezette Országos Kisgazda- és Földműves Párt aratott elsöprő győzelmet.

Az 1920. február 16-án fényes külsőségek között összeült nemzetgyűlés első és legfontosabb feladat az államforma megállapítása és az államfői hatalom gyakorlásának rendezése volt. Abban gyorsan megegyeztek, hogy a forradalmak alatt diszkreditálódott köztársaság helyett vissza kell térni a királysághoz, de a király személyéről a Habsburg-párti legitimisták és a szabad királyválasztás hívei között ádáz viták dúltak.

Végül az az álláspont kerekedett felül, hogy kormányzóra bízzák az államfői teendőket, ezt javasolták a brit és francia diplomaták is. (Ilyen méltóságot töltött be 1446-1452 között, V. László kiskorúsága idején Hunyadi János, a szabadságharc alatt, a Habsburgok 1849-es trónfosztása után pedig Kossuth Lajos.) A tisztségre egyetlen reális jelöltnek mindenki Horthyt tekintette, aki távol tartotta magát a pártpolitikától, élvezte az antant bizalmát, rendelkezett a hadsereg fölött és hazai presztízse is egyre erősödött.

A kormányzóválasztásra 1920. március 1-jén került sor az előző nap hatályba lépett 1920:I. törvénycikk alapján, a 141 leadott szavazatból 131 érkezett Horthyra, hét az időközben visszalépett Apponyira, három voks érvénytelen volt. Az eredmény kihirdetése után küldöttség indult a megválasztott kormányzóért, aki a Gellért szálló épületéből érkezett az Országházba, hogy letegye esküjét. Az ülés alatt a parlament épületét kordonnal zárták el, korlátozták a képviselők szabad mozgását, az üléstermet fegyveresek biztosították.

Az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről szóló 1920:I. törvénycikk a Népköztársaság és a Tanácsköztársaság minden rendelkezését és határozatát eltörölte. Az államfői teendők ideiglenes ellátásával a kormányzót bízta meg, akinek jogköre a királyénál több tekintetben korlátozottabb lett. A törvények szentesítése nélkül léptek életbe, azokat megfontolásra egyszer küldhette vissza, de ha a nemzetgyűlés a jogszabályt fenntartotta, ki kellett hirdetnie.

A végrehajtó hatalmat kizárólag a nemzetgyűlésnek felelős minisztérium által gyakorolhatta, a hadüzenet, békekötés vagy a hadsereg országhatáron kívüli alkalmazásának kérdésében csak a nemzetgyűlés előzetes hozzájárulásával dönthetett, a nemzetgyűlést nem oszlathatta fel és nem is napolhatta el (ezt a jogot kötöttségekkel 1920 augusztusában megkapta). Ő képviselte Magyarországot a nemzetközi viszonylatokban, követeket küldhetett és fogadhatott, de nemességet nem adományozhatott, főkegyúri jogot nem gyakorolhatott és általános kegyelmet sem adhatott.

A Nemzetgyűlés összeültével és Horthy kormányzóvá választásával az alkotmányosság helyreállt, megkezdődött a „király nélküli királyság” korszaka.