Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A bicskei kukoricásban landolt az első magyar repülő, amely átszelte az Atlanti-óceánt

2019. november 27. 13:28 Múlt-kor

„Nézze, öcsém! Ha maga mindenáron propagandát akar csinálni hazájának, menjen fel az Empire State Building felhőkarcoló tetejére. A hátára akasszon egy táblát, írja rá: Justice for Hungary, és ugorjon le az utcára. Bizonyos vagyok benne, hogy az összes lapok megírják a szenzációt. Ez nem kellemetlenebb, mint a vízbe fulladás, és lényegesen olcsóbb” – tette helyre a magyar Légügyi Minisztérium egyik képviselője Magyar (Wilczek) Sándort, aki elég hihetetlen ötlettel rukkolt elő.

<

Az első magyar óceánrepülés gondolata nem sokkal Charles Lindbergh 1927-es, nagy sikerű útja után fogant, a megvalósítására azonban 1931-ig kellett várni. Ekkorra még csupán néhányan tették meg az igazán veszélyes kalandnak számító, többször tragédiával végződött légi utat Amerika és Európa között, így az utazás propagandaértéke mindenképpen nagy volt.

Pláne, ha azt nézzük, hogy a tengerentúlról érkezve ilyen mélyen kívántak leszállás nélkül berepülni az öreg kontinens szívébe. Lord Rothermere az angol bulvárlap, a Daily Mail tulajdonosa 10 ezer dollárt ajánlott fel annak a pilótának, aki megszakítás nélkül repül New York-ból Budapestre, ám a költségek nagy részének előteremtése végül egy amerikai magyar húsüzem tulajdonosának köszönhető.

A botkormány elé az első világháborúban tábori pilótaként tevékenykedő, többször kitüntetett Endresz György ült, míg Magyar Sándor a navigátor lett. A „Justice for Hungary” névre keresztelt, meggypiros színű Lockheed Sirius 8A-as gép 1931. július 15-én 17.20-kor szállt fel Új-Fundlandról.

Az eredeti tervek szerint a mátyásföldi reptéren kellett volna leszállniuk, ahol több ezer ember várta őket, ám a motor akadozó üzemanyag-ellátása miatt kényszerleszállásra került sor a Bicske és Felcsút közötti kukoricásban. Ennek ellenére a 25 óra 20 perc alatt megtett, 5770 kilométeres útjukkal a magyarok három világrekordot is felállítottak.

További hasonló érdekességeket olvashat a XX. századi magyar történelemről a Múlt-kor őszi különszámában.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A bicskei kukoricásban landolt az első magyar repülő, amely átszelte az Atlanti-óceánt

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra